A női röplabda Extraliga hetedik fordulójának rangadóját játszotta vasárnap este az 1.MCM-Diamant Kaposvár és a Békéscsaba. A kaposvárnak nagy szüksége volt egy győzelemre, hogy meccsben maradhasson az élmenőkkel szemben.

Ennek megfelelően erősen kezdte a mérkőzést a hazai együttes. A Békéscsaba nem tudott még felpörögni a meccsre kellőképpen, így a Kaposvár szerzett vezetést.

A második játékrészre összekapta magát a listavezető és komoly előnyt alakított ki magának a szett derekára. 10-17 után viszont a Diamant egymás után kezdte gyártani a pontokat, aminek következtében összejött az egyenlítés is. A hajrában azonban jobban összpontosított a BRSE és 25-23 arányban végül behúzták a vendégek a második szettet.

A harmadik felvonás szoros játékot hozott, de ismét a Békéscsaba bizonyult koncentráltabbnak a végén. A negyedik szettben az életben maradásért kűzdött a Diamant gárdája, a játékosok pedig mindent meg is tettek a sikerért. A hazaiak a játékrész elején kialakított előnyüket a végéig megőrizték, és a 25-23-as eredménnyel egalizáltak.

A záró felvonásra csak az volt a kérdés, hogy az előző szettben mutatott jó formáját át tudja-e menteni a Diamant az utolsó játékrészre. Hamar kiderült, hogy ez nem sikerült, hiszen a BRSE gyakorlatilag állva hagyta a Kaposvárt. A vége 15-7 lett a Békéscsabának, akik ezzel megőrizték veretlenségüket. A Kaposvár egy szerzett ponttal vígasztalódhatott a több mint két órás epikus csata után.

1. MCM-Diamant Kaposvár - Swietelsky-BRSE 2-3 (19, -23, -21, 23, -7)

Címkék: BRSE, 1.MCM, extraliga, Békéscsaba, női röplabda, diamant, Kaposvár, sport