Szedmák Réka annak idején sok mindent kipróbált: úszott, lovagolt, vívott és magas termete miatt kosarazott is. Mindenbe belekóstolt, de sehol sem tudott huzamosabb ideig megmaradni. Egy véletlennek köszönhetően ezt követően a röplabdázóknál találta magát. 2012-ben csatlakozott a Vasashoz, és minden korosztályban eljutott a bajnoki címig. Tizenkét évesen már U17-es válogatott volt, 15 esztendős korában pedig már a fővárosi klub felnőtt együttesében is pályára léphetett.

Szedmák Réka 2.jpg

A fiatal sportoló 2017-ben nem csak egyesületet, hanem posztot is váltott: centerből ütő lett, és feladó-átlóként folytatta ígéretesen induló pályafutását. 2018-ban lehetőséget kapott az Arany Európa Ligában szereplő felnőtt magyar válogatottban, és a franciák, a horvátok és a finnek ellen is emlékezetes teljesítményt nyújtott. 2019 tavaszán, a csabaiak egyik nemzetközi kupamérkőzésén súlyos térdsérülést szenvedett, a hosszú kihagyás után aztán újra játékra jelentkezett. A koronavírus-járvány idején leérettségizett, 2020 nyarán pedig a kaposvári csapatban kezdi majd meg a felkészülést.

„Kaposvárt elsősorban a vezetőedző, Sasa Nedeljkovic miatt választottam. Rengeteg jót hallottam róla a korábbi és jelenlegi játékosaitól. Kemény edzőnek tartják, de úgy érzem, hogy pont erre van szükségem. Kaposvár minden szempontból a legjobb választás, hiszen itt egyszerre röplabdázhatok és tanulhatok magas szinten. Elsősorban azt várom magamtól, hogy felvegyem a csapat ritmusát és kihasználjam az új lehetőségeket a fejlődésem és a közös célok érdekében. Bízom benne, hogy ez a szezon meghozza számomra az áttörést”  - nyilatkozta Szedmák Réka.

Szedmák Réka Kaposvár.JPG

Sasa Nedeljkovic vezetőedző formálódó együttesében immár öt felnőtt magyar válogatott helye biztos: Tálas Zsuzsanna, Szpin Renáta, Szűcs Kinga és Bodovics Hanna után Szedmák Réka is a Diamant sikereiért küzd majd a folytatásban.

Címkék: Szedmák Réka, igazolás, válogatott, Diamant, röplabda, Kaposvár, sport