A mai nappal lezárult az átigazolási időszak a magyar férfi kosárlabda bajnokságban, a határidőre való tekintettel pedig a Kaposvári KK-nak is lépnie kellett - írja a delfinek.hu. Ponjavics egészségi állapota és teljesítménye is ingadozó volt az elmúlt időszakban, a játékos többféle vizsgálaton ment keresztül és várhatóan további orvosi kezelésre lesz szüksége. Az alapszakasz előttünk álló szakaszán nagyon sok múlik a folytatás szempontjából, ezzel a játékos és a vezetőség is tisztában van, így közös megegyezéssel a szerződésbontás mellett döntöttek.

Ponjavics a hazaindulás előtt még üzent csapattársainak és a kaposvári szurkolóknak: - Nagyon drukkolok a fiúknak, hogy minél jobb eredményt érjenek el, remélem, hogy nem lesznek sérültek és hogy a mostani váltás a csapat javát fogja majd szolgálni! A kaposvári közönség mindig hatodik emberként állt mellettünk, a legjobbat érdemlik, remélem, hogy sok örömüket lelik még a csapatban a szezon során! Nagyon jól éreztem magam Kaposváron, köszönöm mindenkinek, akinek ebben része volt!

A távozó helyét a szintén szerb Marko Csakarevics tölti majd be. A 31 éves, 200 centi magas bedobó a tavalyi szezont a litván BC Lietkabelis csapatában töltötte, ahol a bajnokságban 25 mérkőzésen átlagban 20,3 percet töltött pályán, amely alatt 6,4 pontot, 2 gólpasszt és 4,2 lepattanót átlagolt a triplákat 31,7 százalékos pontossággal, mezőnyből 52,1 százalékkal, a büntetővonalról 71,4 százalékkal talált be. Emellett csapatával a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

null

Csakarevics Magyarországon ezidáig csak vendégként járt, nemzetközi szereplése során Szolnokon lépett már pályára ellenfélként. Játszott az Adria Ligában és a Bajnokok Ligájában is, és korosztályos válogatottként szép sikereket ért el, 2007-ben U19-es világbajnoki címet szerzett, 2008-ban U20-as Európa bajnok volt a szerb csapattal. Egyéni sikerként pedig 2017-ben a szerb élvonal MVP címét könyvelhette el.

Címkék: aleksandar ponjavic, marco cakarevic, kaposvári kosárlabda klub, sport