Már a 7. percben nagy lehetőséghez jutott a Rákóczi, hiszen Vachtler Csaba középről, 17 méterről végezhetett el szabadrúgást, a bal sarokba tartó lövését azonban Hegedüs Lajos védte - írja az NSO.hu. Azonnal megfigyelhető volt, hogy a hazaiak szakvezetője, Hornyák Zsolt meglehetősen nagy mozgásteret engedélyezett a három támadó középpályásának, Sós Bencének, Josip Knezevicnek és Gyurcsó Ádámnak, akik sokat mozogva a támadóharmad minden pontján feltűntek.

Ráadásul ezt többnyire úgy tették, hogy „kiürítették” a pálya jobb oldalát, így biztosítva helyet a mélységből érkező Szolnoki Rolandnak. Amikor a helyzet úgy kívánta, a vendégjátékosok a saját kapujuktól 40 méterre húzták meg a védővonalat, csakhogy rengeteg szögletet „engedélyeztek” ellenfelüknek, és ez nem kevés veszélyt hordozott magában. Szolnoki Roland életerős, megpattanó lövésénél Pogacsics Krisztiánnak kellett bravúrt bemutatnia, majd Ádám Martin szerezhetett volna vezetést, ám tízméteres fejesét Hegedüs Lajos biztosan fogta.

Egy perce és tizenkilenc másodperce tartott a második félidő, amikor Csiki Norbert beadása után Beliczky Gergő ziccerben hibázott, és hamar bebizonyosodott, ez sokba kerül a Rákóczinak. Fél perccel később ugyanis már vezetett a Puskás Akadémia, tegyük hozzá, David Vanecek hasonló támadás végén, de nehezebb helyzetből talált be, és mert két perccel később Gyurcsó Ádám álompasszát is gólra váltotta, kis túlzással el is dőlt a mérkőzés.

Waltner Róbert csapata közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, és kedvező helyzetbe hozza magát, erre sorozatos rossz döntésekkel tulajdonképpen lerendezte a három pont sorsát.

A Rákóczi futballjában benne volt a szépítés, de nem járt sikerrel, így a kapu előtt határozottabb Puskás Akadémia nyerte a párharcot.

Puskás Akadémia - Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna , 1022  néző. Vezette: Farkas Ádám

Gólszerző: Vanecek (47., 49.) 

Címkék: puskás akadémia, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport