Az őszi alapszakaszban a győriek mindkét egymás elleni mérkőzést sikerrel vívták meg, sőt, a kaposváriak az utóbbi időben nem jártak szerencsével a győriek ellen, egy idegenbeli döntetlent leszámítva, így nehéz feladat előtt álltak a Közutasok.Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés. Kálny ugyan kiváló egyéni teljesítménnyel szerezte meg a pontot (saját egyéni legjobb eredményétől csak 10 fával maradt el), Kis viszont elmaradt az elmúlt mérkőzéseken mutatott teljesítményétől, a helyére érkező Földesi sem tudta megzavarni ellenfelét, így ez a pont a vendégeké lett. Egy sor után a vendégek 5 fás előnyt szereztek.

A középső sorban Miklósnak nem ment a játék, a hazaiak újabb cseréje, Magyar pedig már nem tudott a jelentős hátrányon faragni, így újabb győri pont született. A másik párban Nagy viszont hozta magát, mellyel kiegyenlítette a csapatpontok állását. A faelőnyt viszont a vendégek 37 egységre növelték.

Így nem volt könnyű feladata a Horváth-Sághy záró párosnak. Sajnos az első 60 gurításban mindkét hazai játékosnak becsúszott egy gyengébb szett, mellyel tovább romlottak az esélyek. Majd a harmadik szettben sikerült 40 fát hozni a kaposváriaknak, mellyel újra nyílt volt a mérkőzés (26 fa volt a különbség), de az utolsó szettben már nem sikerült ledolgozni a hátrányt, ráadásul Horváth 2 fával kikapott, így a döntetlen is elúszott, a mérkőzést a győriek nyerték 5:3 arányban, 15 fával.

Egy héttel ezelőtt sikerült megfordítani a mérkőzést a Szentgotthárd ellen, ezúttal a már-már mumusnak számító Győr ellen nem sikerült, két gyenge eredményt nem bírt el a Közutasok csapata, mely közel 100 fával visszaesett előző heti eredményéhez képest.

A következő héten vasárnap a Kazincbarcika otthonába utaznak a kaposváriak. A pálya teljesen ismeretlen számukra, hiszen az ellenfél pályája 2 éve lett felújitva. A korábbi évek egymás elleni eredményei bizakodásra adhatnak okot, hiszen a Közutasok nyerték mérkőzéseiket, igaz az ellenfél akkor még Egerben játszott "albérletben".

Közutasok Kaposvári TK - Győr-Szol TC 3:5 (3340 - 3355)
 
Kálny Krisztián 607 - Németh Gábor 535 (4:0)
Kis Richárd (Földesi Zsolt) 517 - Batki Tamás 594 (0:4)
Miklós Gyula (Magyar József) 490 - Együd Péter 557 (1:3)
Nagy Gergő 597 - Pete II. László 562 (3:1)
Horváth László 564 - Tóth Áron 566 (2:2)
Sághy Tamás 565 - Koller Dániel 541 (3:1)
 
Ifjúsági mérkőzés:
Közutasok Kaposvári TK - Győr-Szol TC 1:3  (987 - 1054)
 
Fajtai Bálint 445 - Tóth Dániel 558 (0:4)
Horváth Ábel 542 - Lendvai András 496 (3:1)

Címkék: közutas, szuperliga, teke, Kaposvár, sport