A Diamant NB I-es csapatának junior korosztálya hét győzelemmel és négy verséggel zárta a pontvadászat első részét. A fiatalok felemás teljesítményt nyújtottak októberben és novemberben (a helyi rangadót azonban behúzták két szoros és egy sima szettben.), decemberben aztán hazai pályán 3:1-re legyűrték az újpestieket, majd az Ajka ellen is begyűjtötték a három pontot.

„Nehéz meccsre számítottunk az UTE juniorjai ellen, és nagyon örültünk, hogy sikerült győzedelmeskedni. Ezt a nyitásainknak és a helyenként bravúros mezőnymunkánknak köszönhettük. A jó szerváinkkal elbizonytalanítottuk az ellenfelünket, és kemény, sokszor okos támadásainkkal szereztük a pontjainkat. Az Ajka ellen könnyedebb meccset játszottunk, és sikerült egy magabiztos sikerrel zárni az évet. A lányok a 11 bajnoki találkozó és az Országos Ifjúsági Bajnokság tornái után fellélegezhettek, pihenhettek egy kicsit, és karácsony után belevetjük magunkat újra a munkába” – összegzett Duduka Ingrid edző.

A RÖAK Kaposvár csapatában ebben az évadban is olyan játékosok kaptak szerepet, akik korábban az élvonalban ütötték a labdát. Pintér Zsanett játékos-edző és társai öt meccset nyertek és hat alkalommal hagyták el vesztesen a játékteret, ami a hatodik helyhez volt elég.

„Többször is előfordult, hogy munkahelyi elfoglaltság vagy betegség miatt nem állhattunk fel teljes kerettel, de minden mérkőzésünkből igyekeztünk kihozni a lehető legtöbbet. Ha a juniorokat nem számítjuk, a harmadik helyen végeztünk az alapszakaszban, és a folytatásban szeretnénk megőrizni ezt az előkelő pozíciót” – fogalmazott Pintér Zsanett.

A nyugati csoport első helyét a Székesfehérvári MÁV Előre szerezte meg, miután mind a 11 mérkőzését megnyerte. A második helyen a Vasas U21 zárt a Veszprém és az UTE U21 előtt.

A bajnokság januárban folytatódik, a nyugati csoport felnőtt együttesei újabb kört játszanak majd egymással, az U21-es gárdák pedig egymás ellen meccselnek.

Címkék: röak kaposvár, 1.mcm-diamant kaposvári egyetem, nb2, röplabda, sport