Immár két hete zajlik a magyar férfi röplabda válogatott felkészülése az Európa-bajnoki selejtezőkre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában. A nemzeti együttes a héten két felkészülési mérkőzést vív majd Spanyolországban, és a fiúk ma délután repültek el spanyol fővárosba, ahol este már edzenek is a találkozók helyszínén.

Az első mérkőzést csütörtökön 17 órától játsszák, a másodikat pedig pénteken 19 órától. A túrára 18 tagú küldöttség utaziott el, 14 játékos és négytagú szakmai stáb. A keret tagja a Fino Kaposvár rekordbajnok együttesének négy sportolója, Keen Cameron, Nagy József, Pápai Péter és Bozóki Bence. Friss hír a somogyiak háza tájáról, hogy Nagy József a következő évadban is az együttest erősíti majd.

Címkék: fino, keret, felkészülés, válogatott, röplabda, sport