Vasárnap a magyar női röplabda-válogatott hazai pályán Franciaország, a férfiegyüttes Splitben, Horvátország ellen kezdi meg szereplését az Európa-ligában. A nők a legjobbak között, az úgynevezett Arany Európa-ligában játszanak, míg a férfiak a második csoportban, az Ezüst Európa-ligában érdekeltek.

Ludvig Zsolt, a szövetség főtitkára elmondta, a női csapat felívelése nyomán az a cél, hogy a férfiak is eljussanak az Európa-bajnokságra, ennek remek felkészülési terepe az Európa-liga. Mivel a nők Európa-liga Arany-csoportjában Magyarország lesz a négyes döntő házigazdája, a társaságnak van módja arra, hogy a csoportkör mérkőzéseit a csapatkialakításra, a fiatalok beépítésére használja.

null

„Sokáig álom volt a férficsapat Európa-liga-szerepeltetése, de tavaly ez a folyamat is elindult” – jelentette ki Ludvig. Hozzátette, a szövetség által kitűzött cél a férficsapat esetében a négyes döntőbe jutás, a nőkkel szemben pedig – akik házigazdaként már biztosan tagjai az elődöntőnek – a fináléba jutás az elvárás.

A női keret legnagyobb hiányzója Dobi Edina, a magyar bajnok Linamar-Békéscsabai RSE csapatkapitánya. Jan De Brandt szövetségi kapitány újságírói kérdésre elmondta, hogy Dobi kisebb sérülésekkel küzd, ráadásul júniusban férjhez megy, továbbá tudomása szerint az sem biztos, hogy a kiváló center folytatni akarja játékos-pályafutását.

Jan De Brandt nagyon örül annak, hogy a magyar szövetség rendezi a négyes döntőt, hiszen így közel egy hónapjuk van a felkészülésre. Tálas Zsuzsanna feladó azt mondta, a magyar válogatottnak eddig az összetartás volt az egyik legfőbb erőssége, s bár most sok az új játékos a keretben, lesz egy hónapjuk megismerni egymást.

null

„Boldogok voltunk a lányokkal, hogy újra találkoztunk, hiszen akik külföldön játszunk, jó ideje nem láttuk egymást. A fő cél most az, hogy a fiatalokat bevonjuk a közösségbe” – fogalmazott a Krakkóban légióskodó Tálas.

„Az összeszokáshoz idő kell, mi pedig így nyertünk néhány hetet. Szeretnénk minden csoportmeccset megnyerni, de a csúcsformát június 14-re időzítjük” – mondta annak kapcsán, hogy együttese házigazdaként biztosan tagja a négyes döntőnek.

A férfiak román szövetségi kapitánya, Bogdan Tanase szerint fiatal csapatának célja a legjobb négy közé jutás mellett az, hogy megfelelően felkészüljön az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre. Mint mondta: ő is még csak most ismerkedik a csapattal, hiszen hétfőn találkoztak először, de reális célnak tartja az elődöntős szereplést.

Nagy József mellett négy másik kaposvári játékos is ott van a férfi keretben.
Nagy József mellett négy másik kaposvári játékos is ott van a férfi keretben.

Nagy József, a nemzeti csapat centere szerint hiába volt csak egy napjuk pihenni a bajnokság végét követően, mindenki talált új motivációt és teljes gőzzel dolgoznak.

Az ezüst divízióban szereplő férfiak szombaton Horvátországban, az arany ligában játszó nők vasárnap hazai pályán, a franciák ellen kezdik a sorozatot.

A férfiválogatott kerete:

Banai Máté (center, Vegyész RC Kazincbarcika), Bene Róbert (liberó, Bergische Volleys), Blázsovics Péter (ütő, Vegyész RC Kazincbarcika), Bögöly Gábor (ütő, Fino Kaposvár), Bozóki Bence (liberó, ASS SP Illacaise), Dávid Csanád (ütő, VBC Waremme), Deák Márk (liberó, HÉP-Kecskemét), Gebhardt Áron (liberó, Vegyész RC Kazincbarcika), Gebhardt Norbert (ütő, Vegyész RC Kazincbarcika), Gergye Roland (ütő, Paris Volley), Kalmár Ákos (feladóátló, Fino Kaposvár), Kaszap Tamás (feladó, Dinamo Bucuresti), Keen Cameron (feladó, Fino Kaposvár), Krupánszki Olivér (ütő, HÉP-Kecskemét), Magyar Bálint (feladó, Korson Veto), Nagy József (center, Fino Kaposvár), Pádár Krisztián (feladóátló, Woori Card Wibee), Pápai Péter (liberó, Fino Kaposvár), Szabó Alpár (center, Korson Veto)
 
A program:

május 19., 20.00: Horvátország–Magyarország, Split
május 23., 16.00: Magyarország–Albánia, Közszolgálati Egyetem
május 26., 18.00: Fehéroroszország–Magyarország, Minszk
május 30., 18.30: Magyarország–Horvátország, Kazincbarcika
június 2., 19.00: Albánia–Magyarország, Tirana
június 6., 16.00: Magyarország–Fehéroroszország, Érd Aréna 

A női válogatott kerete:

Bagyinka Fanni (Hungast-Haladás, feladó), Bleicher Réka (feladó, UTE), Dékány Bernadett (ütő, Trentino Rosa), Glembóczki Zóra (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Lékó Lilla (liberó, Jászberény VT), Molcsányi Rita (liberó, Linamar-Békéscsabai RSE), Nagy Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Németh Anett (ütő, Vasas Óbuda), Pekárik Eszter (center, Linamar-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (center, Jászberény VT), Sándor Renáta (ütő, Allianz MTV Stuttgart), Szakmáry Gréta (ütő, SSC Palmberg Schwerin), Szedmák Réka (ütő, Linamar-Békéscsabai RSE), Szűcs Kinga (ütő, UTE), Tálas Zsuzsanna (feladó, Trefl Proxima Kraków), Villám Lilla (ütő, Fatum-Nyíregyháza)
    
A program:

május 20., 18.30: Magyarország–Franciaország, Közszolgálati Egyetem
május 23., 18.30: Magyarország–Horvátország, Közszolgálati Egyetem
május 26., 16.00: Finnország–Magyarország, Tampere
május 30., 20.00: Franciaország–Magyarország, Nancy
június 2., 17.00: Horvátország–Magyarország, Split
június 6., 18.30: Magyarország–Finnország, Érd Aréna
június 14-15.: négyes döntő, Papp László Budapest Sportaréna

Címkék: válogatott, fino kaposvár, női, férfi, röplabda, sport