Betegségek miatt több csapat is lemondta a kaposvári részvételt az esemény hetében, de akik eljöttek, remek mérkőzéseket vívtak és jól érezték magukat a somogyi megyeszékhelyen.

A leányoknál a Kaposvári Röplabda Akadémia három együttese is pályára lépett, és a „Kék” elnevezésű alakulat előbb megnyerte a RÖAK „Sárga” elleni rangadót, majd meg sem állt a végső sikerig. Ékes Erika és Horváth Alexandra tanítványai az első helyért kiírt találkozót 2-0-ra nyerték a Bonyhád ellen. A RÖAK „Sárga” (Pintér Zsanett és Szombathelyi Kitti tanítványai) az ötödik, az egy évvel fiatalabb RÖAK „Piros” (Rák Rebeka és Hanusz Réka lányai) pedig a hetedik helyen fejezte be a küzdelmeket.

RÖAK Kaposvár

OMB kvalifikációs tornán bizonyíthattak a kaposvári lányok

A fiúk mezőnyében körmérkőzés után dőlt el a végső helyezések sorsa, és a RÖAK „Sárga” jelű együttese négy győzelemmel végzett az élen. Varga Péter tanítványai 2-1-re nyerték a házi rangadót a RÖAK „Kék” ellen, illetve jobbnak bizonyultak a Szolnok, a Dabronc és a Hercules-Kisújszállás gárdájánál is. A RÖAK „Kék” csapata – Ágfalvi Krisztina tanítványai - végül a harmadik helyet érdemelte ki.

RÖAK Kaposvár

Vasárnap már a fiúké volt a terep

A díjakat az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem Extraligás női csapatának kapitánya, Sitkey Mariann, a 8-szoros válogatott Leidgeb Noémi, valamint Zarka Péter vezetőedző adták át.

II. RÖAK Kupa leány-fiú Országos Mini Bajnokság-forduló, Kaposvár

Eredmények

Lányok (7 csapat), Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka.

A-csoport: RÖAK „Kék” – Bonyhád 2:1 (2, -24, 23), Bonyhád – RÖAK „Sárga” 2:1 (15, -12, 22), RÖAK „Sárga” – RÖAK „Kék” 1:2 (-19, 23, -22).

B-csoport: KRA – RÖAK „Piros” 3:0 (2, 5, 11), Kecskemét – Vasas 2:1 (-19, 21, 15), RÖAK „Piros” – Vasas 0:3 (-10, -4, -18), Kecskemét – RÖAK „Piros” 3:0 (8, 10, 10), KRA – Kecskemét 3:0 (21, 14, 17), Vasas – KRA 1:2 (10, -20, -23)

Keresztjáték: RÖAK „Kék” – Kecskemét 2:0 (15, 15), KRA – Bonyhád 1:2 (-23, 11, -21)

Helyosztó mérkőzések: RÖAK „Sárga” – RÖAK „Piros” 2:0 (16, 3), Vasas – RÖAK „Sárga” 0:2 (-20, -16)

A harmadik helyért: Kecskeméti SI – KRA 2:1 (17, -22, 15)

Döntő: RÖAK „Kék” – KSE Bonyhád 2:0 (25, 15).

A végeredmény (zárójelben a csapat legjobbjának választott, különdíjas játékos). 1. RÖAK „Kék” (László Tamara), 2. KSE Bonyhád (Ferencz Tamara), 3. Kecskeméti SI (Üres-Farkas Johanna), 4. KRA Budapest (Kardos Mira), 5. RÖAK „Sárga” (Vörös Vivien), 6. Vasas (Baginyi Boglárka), 7. RÖAK „Piros” (Cséplő Fanni).

Fiúk: (5 csapat), Kodály Zoltán Központi Általános Iskola sportcsarnoka

Eredmények. RÖAK „Sárga” – RÖAK „Kék” 2:1 (15, -15, 11), RÖAK „Kék” – Dabronc 3:0 (26, 12, 18), Dabronc – Szolnok 1:2 ( -16, -9, 23), Szolnok – Hercules-Kisújszállás 3:0 (6, 8, 15), RÖAK „Kék” – Szolnok 0:3 (-16, -14, -18), Dabronc – Hercules-Kisújszállás 3:0 ( 9, 21, 14), Szolnok – RÖAK „Sárga” 1:2 (-22, 14, -15), Hercules-Kisújszállás – RÖAK „Kék” 0:3 (-9, -15, -18), RÖAK „Sárga” – Dabronc 3:0 (9, 19, 13), Hercules-Kisújszállás – RÖAK „Sárga” 0:3 (-7, -9, -14).

A végeredmény (zárójelben a csapat legjobbjának választott, különdíjas játékos): 1. RÖAK „Sárga” (Zarka Márton), 2. Szolnoki RA (Dalkó György), 3. RÖAK „Kék” (Simon Bence), 4. Dabronc-Marcalvölgye (Németh Áron), 5. Hercules-Kisujszállás (Bikki Kevin).

Címkék: omb, kaposvári röplabda akadémia, mini, röplabda, sport