Ismételten rangos versenynek adott otthont a kaposvári Pannon Lovasakadémia. Péntektől vasárnapig a fedeles pályán rendezték meg a díjugratók országos versenysorozatának legutóbbi minősítőversenyét.

"Gyakorlatilag minden hétvégén tartanak minősítő versenyeket. Ezek a minősítő versenyek az ország különböző pontjain vannak. Gyakorlatilag a korosztályok, a lovak, a lovasok, mindenki a végén egy döntőben szerepel, ami általában a március, április közötti időszakba fog esni, és mindenki akkor gyűjti a minősüléseket" -  árulta el kérdésünkre a Pannon Lovasakadémia igazgatója, Halas Áron.

lovas minősítő

A három napos verseny színvonalát emelte, hogy több számban is rajthoz állt a tavalyi ezüstérmes Horváth Balázs is, aki elmondta, hogy az idei szezonja viszonylag jól sikerült, összességében elégedett, annak ellenére, hogy az országos bajnokságon csak ezüstérmet szerzett. Hozzátette, hogy idéne Európa-bajnokságon vett részt, de azon kívül is sok eredményes versenyen van túl az idei szezonban.

A kecskeméti lovas számára ráadásul nem volt ismeretlen a környezet, korábban ugyanis éveket töltött el a somogyi megyeszékhelyen.

"Én nagyon szeretem a kaposvári versenyeket, én ide is jártam szakközépiskolába, itt nőttem föl, tehát eleve kötődésem van hozzá. Nagyon kényelmesek a melegítő pályák és nagy méretű a benti pálya is, úgyhogy én szeretek ide járni." - árulta el Horváth Balázs.

lovas minősítő

A hölgyek között is igen erős volt a mezőny, ugyanis jó néhány női lovas is igyekezett minősítéseket szerezni a tavaszi országos döntőre.

A sikondai Kurnyák Ágnes szerint erős volt a mostani mezőny, ami elmondása szerint legtöbbször az, nem véletlenül hívják minősítő versenynek. Hozzátette, hogy nem bánja, ha kemény mezőnyben kell helyt állnia, mert így jól fel tud majd készülni a döntőre.

A három nap folyamán összesen harminc futamban hirdettek győzteseket. A díjugratók számára a kaposvári volt az idei utolsó fedeles verseny, a minősítők sora januárban folytatódik.

Címkék: minősítő, Pannon Lovasakadémia, díjugratás, verseny, sport