Három csapat, egy cél: bejutni a negyedik korcsoportos leány országos döntőbe. A Gyakorló tornatermében a rendező iskola mellett egy szekszárdi és egy nagykanizsai intézmény csapata igyekezett kiharcolni a nyolcasdöntőn való részvételt. A szekszárdi Dienes abban az esetben, ha bejutott volna a legjobbak közé, biztosan egyedüliként képviselte volna Tolna megyét.

Az országos elődöntő tornáján a három csapat körmérkőzések útján döntött a továbbjutásról, a trióból pedig csak az első helyezett nyert jogot az országos döntőn való részvételre. A kanizsai lányok idén a B33-as országos döntőn már összefutottak a szekszárdi Dienes csapatával. Akkor nem siekrült győzniük, most viszont szerettek volna visszavágni, hogy eljuthassanak egy újabb döntőre.

A gyakorlós lányok az eggyel fiatalabb korosztályban országos döntőig meneteltek. A negyedik korcsoportos csapat gyakorlatilag arra az együttesre épül, itt viszont kevesebb eséllyel szálltak harcba.

- Esélytelenek nyugalmával indulunk, végülis ami célt kitűztünk erre az évre, azt már elértük, bejutottunk a harmadik korcsoportos országos döntőbe az ország legjobb nyolc csapata közé, nagyjából ezzel a csapattal. Pár idősebb kislány van még ebben a csapatban, de itt mi vagyunk a legfiatalabbak. Úgyhogy vérmes reményeink nincsenek, nyugodtan fogunk játszani. Ha esetleg valami eredmény ebből kijön, annak csak örülni fogunk - mondta a Csokonai általános Iskola és Gimnázium testnevelője, Dross Zoltán.

A tornán végül a szekszárdi Dienes dominált. A gárda mindkét mérkőzését magabiztosan nyerve bejutott az országos döntőbe. A kanizsaiak végül egy győzelemmel zártak, a gyakorló pedig mindkét meccsén alulmaradt.

Címkék: kosár, diák, olimpia, sport