Rohamosan közeledik a bajnokság kezdete a Rákóczi utánpótlás csapatai számára, az együttesek pedig folyamatosan játszák a felkészülési meccseket, hogy minél jobb formába kerüljenek a szezonkezdetre. Az U17-es együttes számára eddig nem sikerült rosszul a nyár. A fiúk tornagyőzelemmel zárták a Youth Football festivált, és azóta is rendre jól szerepelnek az edzőmeccsen.

- Mindegyik edzőmérkőzés a Youth Football után jó célt szolgált és a felkészülést segítette. Próbáltunk olyan ellenfeleket keresni, akik erősek, így a jelenlegi Pécs is egy oda-vissza mérkőzéssel, és két hét múlva pedig Pakson elrajtolunk - mondta a Kaposvári Rákóczi BFLA U17 vezetőedzője, Richter Sándor.

A focifesztivál óta a fiúk kemény alapozáson vettek részt, olykor napi két edzéssel a programban.

Röviddel a szezonkezdet előtt viszont már a finomhangolásé a fő szempont a csapatnál.

- Próbáljuk a csapatot összerakni, kik lesznek a játékosok, milyen poszton szerepelnek majd. Ez a két hét erre fog menni, és remélem, hogy a sérülés és a betegségek is elkerülnek minket, és két hét múlva teljes kerettel fogunk Paksra utazni - tette hozzá az edző.

A paksi meccsig viszont még egy Pécs elleni felkészülési mérkőzés várt a fiúkra. A zöld-fehérek egy héttel ezt a meccset megelőzően egyszer már öszsecsaptak a baranyaiak otthonában a PMFC-vel. Akkor gól nélküli döntetlent született, s a mostani összecsapás is döntetlen eredményt hozott, de sokkal több góllal. A pécsiek bő negyedóra alatt kétgólos előnyre tettek szert, ám a kis rákócziak sikerült fordítania innen. Ezek után megérdemelte volna a győzelmet Richter Sándor csapata, de a pécsieknek a lefújás előtt nem sokkal sikerült kiegyenlíteniük. A jövő hétvégén induló U17-es másodosztályban sok hasonló meccs várhat a fiúkra, mivel igen erős ellenfelei lesznek a csapatnak.

Az U17-es együttes a bajnoki rajtig már csak egy edzőmeccset játszik, az akadémia U16-os csapatával.

Címkék: richter, utánpótlás, rákóczi, sport