Aki rátalált a képen látható lyukasztók valamelyikére, már biztosan nem járt rossz úton a Berzsenyi Parkban. A Tájfutás Világnapja alkalmából rendezett népszerűsítő versenyre négy somogy megyei iskolából érkeztek fiatalok. A legtöbben pedig csak most ismerkedtek a sportág alapjaival.

A legtöbb fiatalnak szerencsére nem okozott gondot az alapok elsajátítása.

A Nemzetközi Tájékozódási Szövetség a kezdeményezésével egyrészt a tájfutást szerette volna népszerüsíteni. Másrészt egy rekordot is szerettek volna felállítani.

-Ha jól tudom a végleges regisztráció szerint a világ 62 országában, több mint 2200 helyszínen bonyolítanak le egy időben tájfutó versenyt. Ha ez egy időben nem is teljesen igaz, mert pont most néztem meg, hogy Új Zélandon lényegében este van, a mai napon már összesen 15 ezer regisztrált résztvevőt jeleztek be a tőlünk keletre fekvő országokban a rendezők és egész Európa hátravan. Reméljük, hogy azért egy rekordot sikerül megdöntenünk - mondta a Somogy Megyei Tájfutó Szövetség titkára, ifj. Pavlovics György.

A tájfutás világnapja végül hatalmas sikernek bizonyult. Világszerte csaknem 200 ezren csatlakoztak a rendezvényhez, míg Kaposvár környékéről összesen 301 érdeklődőt regisztráltak.

Címkék: tájfutás, rekord, kaposvár, sport