Izgatottan várták az óvodások a rajtot a Ma-Vik Triatlon Klub duatlon versenyén. A legtöbb gyerek már visszatérő vendégnek számított a rendezvényen.
- Futunk és biciklizunk egy jót, pont mint a múltkor - mondta a kis Csapó Levente Zalán.
A régi ismerősök mellett, azért új arcok is feltűntek. Így igazán népes mezőny gyűlt össze a Cseri Parknál.
- Nagyon izgultunk, hogy milyen időjárás lesz, mert megint hétvégére rosszat mondtak, de megkímélt bennünket és nagyon sokan eljöttek a hideg ellenére. A 2014-esekből hárman vannak, a legnépesebb csoport a 2013-as és reméljük majd a családi váltók is ilyen népesek lesznek. Egyéniben nem szoktunk eredményt hirdetni, hanem mindenki egyforma ajándékot kap, csak a családi váltóban, szép érmet és társasjátékot - tette hozzá Böröczi Antalné, az esemény főszervezője.
A 2010-esek mezőnyében szinte rajt-cél győzelmet aratott Lantos Vince.
- Jó volt, hogy ilyen sokat tudtunk futni - mondta a befutó után a hat eszetendő kisfiú.
A nap egyik legjobban várt futama a családi váltó volt. Itt szülők és nagyszülők futhattak együtt a gyerekekkel.
- Tavaly is itt voltunk augusztus 20-án, akkor nagyon tetszett, kisfiam nagyon szerette és úgy gondoltuk, hogy idén is eljövünk - válaszolta Csapó Judit.
A Ma-Vik Triatlon Klub természetesen a jövőben is várja a mozogni vágyókat. Legközelebb május 7-én, a szokásos nordic walking találkozójukon.
Címkék: ma-vik triatlon klub, óvodás, duatlon, gyerek, sport