Az eddig eltelt 17 forduló nem állította különösen nehéz feladat elé a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U14-es csapatát. A zöld-fehéreknek idén a másodosztály dél-nyugati csoportjában kell helyt állniuk, ahol 100 százalékos mérleggel állnak az élen. Ennek fényében a PVSK-ra sem várt könnyű mérkőzés a somogyi megyeszékhelyen, bár egy félidőn keresztül jól tartották magukat a vendégek.

A kaposváriak Orsós góljával 1-0-ra vezettek a szünetben. Vezetőedzőjük pedig egyértelműen gólerősebb játékot várt a fiataloktól.

A minimális hazai előny azért is volt meglepő, mivel a BFLA csapata eddigi meccsein nem kevesebb mint 133 gólt lőtt és mindössze hatot kapott. Ez is jól jelzi, hogy Illés Dezső fiai más játékerőt képviselnek.

A második félidőben pedig már hagyták is játszani a zöld-fehéreket. Vörös Ákos vezérletével nem kevesebb mint hét gólt lőttek a folytatásban, így 8-0-val küldték haza a pécsieket. Előnyük pedig a Paks vereségének is köszönhetően 9 pontra nőtt.

Címkék: kiütés, bene, sport