Kevés olyan sportág van, amit szárazföldön és vízben egyaránt lehet űzni. Ezek közé tartozik viszont az asztalitenisz, amelynek mindkét változatát kipróbálhatták az érdeklődők az első alkalommal megrendezett Nagy Nyári Sportágválasztón.

- Ez a nyári sportágválasztó itt a Balaton-partján egy különleges rendezvény, hiszen ide még nem költöztünk le, éppen azért jöttünk ide a siófoki nagy strandra a Balaton-partjára, hogy azoknak a sportágaknak, amelyeknek vizes közegük van és hajóba kell szállni, tudjunk adni lehetőséget arra, hogy kiteljesedjenek és bemutatkozhassanak. A siófoki nagy strand pedig kiváló lehetőséget ad arra is, hogy például a strand sportágak is bemutatkozhassanak, hiszen nagyon sok homokos terület van - válaszolta Koós-Lukács Tímea, a Nagy Nyári Sportágválasztó kommunikációs igazgatója.

A Balaton adta lehetőséggel pedig igyekeztek élni a sportolni vágyók. Sokan érdeklődtek a sárkányhajózás, a vízi kézilabdázás, vagy épp a szörfözés iránt.

De egy eddig kevésbé ismert sportág, a stand up paddle alapjaival is megismerkedhettek a résztvevők.

- Én ezt amire rá kell állni és evezni kell, én ezt próbáltam ki és nekem nagyon tetszett. Nagyon megerőlteti a talpizmokat, elég nehéz vele fordulni, de amúgy nagyon élveztem - válaszolta Feige Eszter.

A különlegességek mellett azért a hagyományos strand sportágak iránt is nagy volt az érdeklődés. A legnagyobb mozgás a tollaslabda pályák környékén volt.

- A tollaslabda szépsége az, hogy egyszerre három, kéz láb és ész is kell ehhez. Van a strand változata, most a verseny tollast azt felejtsük el, mert az teremben játszák, de a strandtollas az egy kikapcsolódás és mondjuk így a hétvégi programnak megfelelő, kisgyerekektől kezdve, egészen öregekig ajánljuk - tette hozzá Dan Imre.

Az első alkalommal megrendezett Nyári Sportágválasztón végül több mint 30 sportág mutatkozott be a Siófoki Nagystrandon, és a szervezők reményei szerint, mindenki megtalálta a számára legkedvesebb mozgásformát.

Címkék: Sportágválasztó, Nagy, Nyári