Gyönyörű napsütés, kifagyott hó fogadta az ausztriai Hinterstoderben az Felnőtt Alpesi Országos Bajnokság résztvevőit február 23-án és 24-én.

A női futamok az olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit dominanciáját hozták, aki mindhárom versenyszámban megszerezte az első helyezést.

Mögötte nagy volt a harc a feltörekvő fiatalok között a dobogós helyek megszerzéséért.  Csima Laura kiválóan teljesített ebben a küzdelemben.

Előbb óriásműlesiklásban szerzett bronzérmet majd műlesiklásban is a dobogó harmadik fokára állhatott, végül alpesi összetettben az ezüstérmet akasztották a nyakába. Ezzel az eredményével Csima Laura a felnőtt OB második legeredményesebb versenyzője lett Miklós Edit mögött.

Az eredmények alapján az is eldőlt, hogy Csima első számú ifjúsági versenyzőként került be a március elején Norvégiában rendezendő ifjúsági alpesi VB-re utazó magyar csapatba és két számban - óriásműlesiklásban és műlesiklásban - is rajthoz állhat.

A válogatott március 5-én repül Oslóba. A versenyekre március 7-én és 9-én kerül sor az Oslótól 200 km-re északra elhelyezkedő Hafjellben. Ezen a helyszínen rendezték az 1994-es lillehammeri Téli Olimpia alpesi sí versenyeit is.

Csimát mindkét számban a középmezőnybe várja a szakvezetés az U21-es korosztályban és az első 10-be az U18-as korosztályban.

Címkék: alpesi, versenyző, Csima Laura, , sport