Őszinte, nyílt harcot vívtak egymással a ringben az utánpótláskorú bokszolók a nagyberki Szalacska Kupán. A szervezők immár ötödik alkalommal látták vendégül az ország legerősebb ökölvívó egyesületeit.

- Mindig jobban sikerül a szervezés, egy kicsit rutinosabbak vagyunk, ez egy csapatmunka, az itt dolgozó kollegáim segítségével, illetve Kiss Béla edzőnek a segítségével rendezzük meg - mondta Horváth György, főszervező

A viadalra Budapestről, a nagy múltú Vasas egyesületétől is érkeztek indulók.

- Remélem, hogy jól sikerülnek a mérkőzések, nagyon kellenek ugye a gyerekeknek a meccsek, mert elég kevés verseny van. Ez most egy olyan lehetőség, hogy minden korosztály, serdülő, junior, ifjúsági, felnőtt és hát szeretnénk őket egy kicsit kipróbálni - tette hozzá Bacskai Imre a  Vasas-Süllős Box Team edzője.

A Szalacska Kupáról a kaposvári bokszolók sem hiányozhattak.

- Súlycsoportonként négyen lehetnek a kétnapos versenyen, tehát alapból már valaki bronzérmes. Vesztesek bronzérmesek lesznek, aki továbbjut, az viszont a döntőbe kerülhet. Tizenhat versenyzővel vesz részt a Ring SC Kaposvár, mindenkitől azért dobogós szereplést várok - Vajmi Csaba egyesületi elnök, Ring SC Kaposvár

Lakatos János személyében egy nagyberki illetőségű ökölvívóért is szoríthattak a helyi nézők. A fiatal sportoló leginkább a technikáján szeretett volna javítani a viadalon.

- Távol tartom a bal kezem, és ha belép, akkor próbálok ellépni előle, vagy a jobb kezemet használom. Lakatos János, Kaposvári Nehézatlétikai SE


A kaposvári egyesületek a hagyományoknak megfelelően jól szerepeltek a kupán. A Ring SC öklözői hét arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zártak. A Vajmi-tanítványok kimagasló teljesítményüknek köszönhetően a csapatversenyt is megnyerték, míg a Kaposvári Nehézatlétikai SE sportolói ezúttal két második és két harmadik helyet zsebeltek be.

 

Címkék: kaposvári nehézatlétikai se, szalacska, boksz, ring sc, nagyberki, sport