Az idei tél sok csapadékot hozott, ami különösen az alacsonyabb osztályú labdarúgó csapatoknál azt jelentette, hogy eddig főleg teremben edzettek. Az idénynyitón viszont csodálatos pálya és ragyogó idő várta a gárdákat, így csak rá kellett hangoldóni a tavaszi szezonra, még ha az eredeti edzésterveket nem is lehetett végrehajtani.

A találkozón aztán a magasabb osztályt megjárt Ivusza és Reszli góljaival már az első játékrészben vezetést szerzett a hazai pályán játszó Nagyberki, bár a piros mezben játszó Kiskorpád kapufákig is jutott, de nem volt szerencséje.

A második játékrészben már nem esett gól, noha a nagyberkiek megfogyatkoztak egy kiállítás után. A játék képe alapján a taktikusan futballozó, és elszántan küzdő Nagyberki megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

A nagyberkiek így egy pontra megközelítették a Kiskorpádot, és a tabellán a hetedik pozíciót foglalják el a korpádiak mögött.

Mivel az élcsapatok egyike sem győzött, a listavezető Balatonszárszó kikapott otthon a Balatonkeresztúrtól, a második Csurgó is csupán döntetlent ért el otthon a Somogyjáddal szemben, valamint a harmadik Marcali is csak remizett, úgy tűnik, izgalmas tavasz elé nézünk a megyei első osztályban.

Címkék: első osztály, tabella, Kiskorpád, edz, Nagyberki, tavasz, megye, mérkőzés, sport