Ez a gól pecsételte meg végképp a kaposváriak sorsát a pontvadászat legutóbbi hazai mérkőzésén. A vendég Vasas 4-0-s első félidő után 8-2-re nyert a Bene akadémia otthonában. A hazai gólokon Vörös és Gyepes osztozott.

- Pont most egy olyan mérkőzés után vagyunk, ami rosszul sült el. A Vasas nagyon megvert minket, de a játékosok fejlődése szempontjából elkeseredésre nincs okunk, mert a keretünk fele 97-es, egy évvel fiatalabbak játszanak a 96-os korosztályomban, amely a nyáron felkerült a kiemeltbe. Ennek az osztálynak egyelőre nagyon nehezen tudunk megfelelni. A munka elején járunk még az akadémiai szinten, az elit akadémiákhoz épest, akikkel fel kellene vennünk a versenyt az elkövetkezendő években - mondta a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U17-es edzője , Szabó Zsolt.

A Pécsről szerződtetett szakember heti hét edzést vezényel a srácoknak, és az erőfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek a tréningeken.

- Sajnos itt az egyéni képességekben lévő hiány sajnos számottevő. látható, hogy egy ilyen szintű csapattal, mint a Vasas, nem tudjuk felvenni a versenyt. De nincs más hátra, mint előre, mi ezt felválltuk, és azért jöttünk ide rengeteget dolgozni, hogy legyen előrelépés - tette hozzá Szabó Zsolt.

A csapat egyik legjobbja, Kozics Barnabás már több mint egy évtizede rúgja a labdát.

- Öt éves koromban kezdtem, először védőt játszottam, aztán egyre előrébb kerültem, voltam már center, most középpályán játszom. A mostani meccs elég jól sikerült, egyre jobban megy a játék szerintem. Ez az osztály elég nehéz, nehéz csapatok avnnak. Igyekszünk behozni a lemaradást, az elmúlt egy-két éb kicsit kimaradt, a fejlődés a cél - mondta a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U17-es focistája, Kozics Barnabás.

A kaposváriak egyelőre az utolsó helyen állnak a tabellán, de már van győzelmük, és a remények szerint a tavasz jobban sikerül majd, mint az ősz.

Címkék: Rákóczi U17, utolsó hely, utánpótlás, tabella, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, sport