Az első gólt Kovács Olivér szerezte az első félidő hajrájában, a szünet után pedig a csereként beállt Moustapha Diallo duplája biztosította be a fontos sikert.

A kaposváriak csatárproblémái tovább szaporodtak a megyei futballrangadó előtt: az eltiltását töltő Vrucina és műtét után lábadozó Waltner után Oláh Lóránt sem tudta vállalni a játékot sérülése miatt. Prukner László vezetőedző Balázs Benjámint tolta eggyel előrébb, aki Harunával párban próbálta megoldani a támadó feladatokat. A Rákóczi egyértelműen a három pont megszerzéséért szállt harcba a sereghajtó ellen.

Nézze meg a győztes gólokat és az edzői értékeléseket!

 

 

A találkozó elején a zöld-fehérek igyekeztek átvenni az irányítást, és szolid mezőnyfölényt harcoltak ki. A 11. percben, Dajic kezezése után szabadrúgást lőhetett a Rákóczi. Kovács O. 28 méterről, középről fölé lőtt. Két perccel később, kapu előtti kavarodás után Haruna lőtt középről, 11 méterről, de a kapust találta telibe. A 14. percben Dajic került helyzetbe, jobbról, 8 méterről lőtt, Hajdúch lábbal védett. Hosszú, eseménytelen időszakot követően a 28. percben Zamostny 27 méterről lőtt, a hazai kapus bravúrral védett.A 34. percben Kovács Olivért állították meg a tizenhatoson belül. A jogosnak tűnő tizenegyes helyett azonban a kaposvári játékos kapott sárga lapot műesésért... A 39. percben Okuka jobb oldali beadása után Kovács O. fejelt, a siófokiak a kapu torkában szabadítottak fel.

A 40. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi. Pavlovic tette jobbról középre a labdát, a túloldalon érkező Kovács Olivér pedig ballal, hét méterről a kapu jobb oldalába passzolt. 1-0.

Siófoki lehetőséggel indult a második félidő: a 46. percben, jobb oldali szöglet után Pál Sz. pörgetett 5 méterről fölé. Az 55. percben Balázs B. tört be balról a tizenhatoson belülre, de végül Kurucz kapus kezébe lőtte a labdát. A 62. percben Kovács Olivér szerzett labdát, majd balról középre passzolt, Pavlovic pedig 16 méterről fölé lőtt.

A 71. percben növelte előnyét a Rákóczi: Okuka beadása után a csereként beállt Moustapha kicselezte a kapust, majd két lépésről a hálóba passzolt. 2-0.

A 80. percben már három góllal vezetett a Rákóczi. Katona vezette a labdát a bal oldalon, majd középre ívelt, a 20 esztendős guineai Moustapha pedig 7 méterről a kapuba fejelt. 3-0.

A hajrában a Rákóczi játékosai felszabadultan, bátran játszottak, és többször eljutottak a siófoki kapuig, de újabb gól már nem született. A kaposváriak azonban így is megtették a magukét, és a megyei rangadón magabiztos, megérdemelt győzelmet arattak. És nem utolsó sorban: igen fontos három ponttal gazdagodtak.

Kaposvári Rákóczi - FGSZ Siófok 3-0 (1-0)

Kaposvár, 2500 néző. V.: Vad II.

Kaposvár: Hajdúch - Okuka, Bank, Hegedűs, Jánvári - Pavlovic, Safaric, Horváth T. (Katona, 79.), Kovács O. (Khaly, 88.) - Haruna (Moustapha, 64.), Balázs B. Vezetőedző: Prukner László.

Siófok: Kurucz - Mogyorósi, Fodor, Deák, Fejes - Gál, Egerszegi (Windecker, 84.), Sipos N.(Melczer, 74.) , Pál Sz. - Zamostny (Kiss M., 63.), Dajic. Szakmai igazgató: Horváth Károly.

Gólszerző: Kovács O. (40.), Moustapha (71., 80.)

Sárga lap: Kovács O. (34.), Balázs B. (35.), illetve Mogyorósi (19.), Fodor M. (20.), Gál (30.), Sipos N. (37.), Dajic (67.)

A képre kattintva percről-percre követheti a mérkőzést!

foci percről percre

Címkék: percről-percre, Kaposvári Rákóczi, közvetítés, Siófok, mérkőzés, sport