Gondot csak a sérülések jelentenek, de a remények szerint vasárnap így is győzelemmel kezdi majd meg a bajnokságot a fiatal, saját nevelésű játékoskra épülő társaság.

A plakát elkészült, kezdődhet a bajnokság. A BITT NB I-es női röplabdázói augusztus elején álltak munkába, és hazai környezetben készültek fel a pontvadászatra. A keddi évadnyitó tájékoztatón elhangzott: jól sikerült a felkészülés.

- Az egézségesek startra készek, a kevésbé egészségesek még várnak. A munkát elvégezték rendesen a lányok, de a sérülések nem jöttek jól. Remélem, vasárnap sikerülni fog a győztes meccs bemutatása - mondta Halász Márta vezetőedző.

Egyelőre Kondor, Szombathelyi és Rulek sem egészséges, a többiek viszont bevetésre készek. A klub továbbra is amatőr alapokon, saját nevelésű játékosokra építkezve működk. A csapat négy huszonéves játékossal erősödött a nyáron, és az idei keret tagjai közül négyen egyetemisták. Pintér Zsanett Székesfehérvárról tért haza a somogyiak kedvéért.

- Nagyon könnyű volt beilleszkedni. A lányok felét ismertem már, a többiek is hamar befogadtak. Azt mondják edzéseken, hogy felnéznek rám, és ez nagyon jól esik - mondta Pintér. - Extraligában más játszani, de remélem, hogy fogok hozzátenni az extraligás múlttal az NB I-ben is.

A klub az utánpótlás-nevelésre és a toborzásra is hangsúlyt fektet. A lányok tegnap dombóváron tartottak bemutató edzést, holnap pedig Nagybajomban várják őket. Az egyesület fő célja, hogy a lányok folyamatosan fejlődjenek, és eredményes, jó játékkal szórakoztassák a közönséget.

- Mindenképpen mindenki győzni akar. az a cél, hogy az első három helyet elérjük az NB I-ben. ez attól is függ, hogy az elején hogy játszik ez a csapat az elején. Jó lenne, ha nem kellene selejtezőt játszanunk a feljutásért. Ha kell, az sem baj. Én mindenképpen az első két helyet tűztem ki célul magamnak - tette hozzá Halász Márta.

A BITT Kaposvár együttese vasárnap 18 órakor, a Kalocsa elleni hazai találkozóval kezdi meg szereplését. A belépés az új szezonban is ingyenes, a szettek közti szünetekben pedig a Nita Dance táncosai lépnek parkettre. Az új csapat összeállítását és a pontos bajnoki programot az egyesület honlapján találhatják meg az érdeklődők.

Címkék: sport