A listavezető 6:2 arányban nyerte a Nagyberki elleni megyei rangadót, így osztálynyi különbséggel, nyolc pont előnnyel végzett az élen.
Megyei rangadóval zárult a férfi teke NB I küzdelemsorozata. A már bajnok kaposváriak a középmezőnyhöz tartozó Nagyberki-Attala SE csapatát látták vendégül.

- Ez a mai meccs mindenképpen rangadó, és személyes presztízskérdés a győzelem, mert tavaly kétszer kikaptunk tőlük és az ősszel is megvertek minket. Nyernünk kell, nem tehetünk mást – mondta Tóth József a közutasok elnöke.

- Teljesen presztízscsata, tétje nincs, mi is elkerültük az osztályozót, így a mai mérkőzés az örök rangadóról szól – mondta Németh Tibor Nagyberki–Attala szakosztályvezető.
Mindkét csapat emlékezetes szezont zárt, de nyugodt hangulatban várta a záró fordulót.

A sárga mezes hazaiak végül alaposan visszavágtak az ősszel elszenvedett vereségért: 2402 fát ütve, 161 fával, 6:2 arányban győzték le régi riválisukat. Kiemelkedett a mezőnyből Pákai Zsolt és Mettner Zoltán, ugyanis mindketten túllépték a bűvös 600-as határt. Előbbi 609, utóbbi 604 fát ért el. Pontot szerzett még Kozma Károly és Lapat Krisztián. A vendégek pontszerzői Sághy Tamás és Németh Tibor voltak.

Címkék: Nagyberki-Attala SE, Pákai Zsolt, Tóth József, Németh Tibor, Sághy Tamás, Kozma Károly, Lapat Krisztián, Közutasok Kaposvári TK, Mattner Zoltán, Attala, Nagyberki, teke, sport