Hazai pályán ismét remek győzelmet arattak a kaposvári kézilabdás lányok. A bennmaradásért küzdő KKSE az NB II. hétvégi fordulójában a Bácsbokodot verte meg jó második félidei játékával.

KKSE kézilabda

Elkélt a bíztatás a szünetben: a kaposváriak az első félidő után négygólos hátrányban voltak a Bácsbokod elleni hazai rangadón. A második játékrész 14-18-ról indult, de a somogyiak lendületes játéka és jó védekezése meghozta a fordulatot. A nagyszerűen küzdő fehér mezesek előbb ledolgozták hátrányukat, majd szép gólokkal a vezetést is átvették. Az izgalmas, fordulatos csata végén a KKSE 32:30 arányban bizonyult jobbnak.

- Megint beigazolódott, hogy hazai pályán bárkit meg tudunk verni - mondta Péter Gergely edző. - A Bácsbokod egy jó csapat, de ha nem hibázunk ennyit az első félidőben, talán a második sem alakul ilyen szorosan. Nagyon jó kapusteljesítményünk volt a második félidőben.

A csapat egyik legjobbja egy sérülés után nyerte vissza remek formáját.

- A többiek azt mondják, hogy kell az elején egy fejbe lövés, amit meg is kaptam, és utána lehúzom a rolót - mondta Nász Nikolett.

A találkozón Pentz 14, Csönde 7 gólt dobott. A csapat pedig továbbra is reménykedik abban, hogy megkapaszkodik az NB II-ben.

- Nem rajtunk múlik a további sorsunk, le kell ülnünk beszélgetni. Az ilyen meccsek után van értelme a folytatásban, a Hosszúhetény meccs után viszont be akartam dobni a törölközőt - fogalmazott az edző. - Sajnos, nem a mi kezünkben van a további sorsunk.

A KKSE csütörtökön este Siófokon folytatja bajnoki szereplését.

Címkék: KKSE, NB II, kézilabda, sport