- Elég sok hátrányos helyzetű tanulónk van, és kitörési pont ez nekik. Olyan elfoglaltságot is ad, ami lehetőség nekik, és lekötöttség is, amely eltereli a figyelmüket a károsabb szenvedélyekről – mondta az igazgató.

Horváth György testnevelő hetente kétszer tart edzést a fiataloknak az iskola tornatermében. Azt mondja: jó a közösség, a gyerekek pedig szorgalmasak és motiváltak.
- A gyerekek erőszakosak voltak, és próbáltunk egy olyan küzdősportot kitalálni, ami teszik nekik. Egy tömegsport-szerű képződményből alakult ki az ökölvívás – mutat rá a testnevelő tanár.
Az iskola tanulói remekeltek az idei nagyberki Szalacska Kupán: négy első, három második és két harmadik helyezést szereztek. A verseny az önkormányzat, az iskola, a Ring SC Kaposvár és a lakók összefogásának eredményeként valósult meg.

Idén három külföldi csapat volt, és a falu lakói közül is sokan itt voltak. Sok rendezvényben segítettem, de ilyen látogatott még egy sem volt – emlékezett vissza Heizler Ilona, az iskola pedagógusa.
A nagyberki iskola legtehetségesebb ökölvívói hetente háromszor Kaposváron is edzenek a Ring SC-ben, Vajmi Csaba irányításával.

Nagyberkiben azt mondják: szeretnénk tovább folytatni a munkát, mert a fiatalok amúgy is keveset mozognak. A versenyzők tehetségesek, és ezt a több diákolimpiai bajnoki cím és magyar bajnoki helyezés, valamint egy Európa-bajnoki bronzérem is bizonyítja.

Címkék: ökölvívás, boksz, Nagyberki, sport