Remek mezőny gyűlt össze Taszáron a Kaposmenti Sportszervezői Körzet által rendezett XIII. Kacsó Gép Kupa amatőr asztalitenisz versenyre. A 2010. évi Somogy megyei amatőr asztalitenisz körverseny első állomásán 32 versenyző nevezett a tornára. A viadalra 10 egyesületből, illetve egyesületen kívülről érkeztek a Dráva partjától a Balatonig, illetve jó páran Tolna megyéből, valamint a Fejér megyei Dégről. Ezúttal is indultak mozgássérült, illetve kerekesszékes versenyzők.Csak a női egyéniben induló Huszár Edina tudta megvédeni tavalyi bajnoki címét, a többi számban új bajnokokat avattak. A legnagyobb meglepetés a férfiak között született, hiszen Bartha Béla az esélytelenek nyugalmával szerepelve, de megérdemelten szerezte meg élete első egyéni verseny győzelmét. A páros számokban a tavalyi aranyérmesek elvéreztek a döntőkben, vagy már az előcsatározások során. Egy számban siófoki, míg négy számban balatonszárszói győzelem született. Eredmények: Férfi egyéni: (26 induló)1, Bartha Béla (Siófok)2, Hőgye Gábor (Nagybajom)3, Fehér András (Balatonszárszó)3, Vér Lajos (Nagybajom)Női egyéni+ mozgássérültek: (6 induló)1, Huszár Edina (Balatonszárszó)2, Borda Ilona (Kaposvár)3, Sebestyén András (Szekszárd)3, Herczegné Harcsár Erzsébet (Balatonszárszó)Férfi páros: (14 páros)1, Illés Gergő - Fehér András (Balatonszárszó)2, Lomnici Attila - Horváth Péter (Taszár - Kaposvár)3, Szalai Jenő - Vér Lajos (Kaposvár - Nagybajom)3, Békés András - Hűvösvölgyi Péter (Balatonszárszó)Női páros: (2 páros)1, Huszár Edina - Király Andrea (Balatonszárszó)2, Herczegné Harcsa Erzsébet - Bregovics Erzsébet (Balatonszárszó)Vegyes páros: (10 páros)1, Hűvösvölgyi Péter - Huszár Edina (Balatonszárszó)2, Lomnici Attila - Borda Ilona (Taszár - Kaposvár)3, Illés Gergő - Király Andrea (Balatonszárszó)3, Békés András - Herczegné Harcsa Mária (Balatonszárszó)

Címkék: sport