A sportos iskola a negyedik helyezést érdemelte ki a 2008-2009-es tanévben, úgy, hogy a VI. korcsoportos eredményeket nem vették figyelembe a lista készítői. Ha azt is beleszámolták volna, biztosan az élen zár a Munkácsy.

A kaposvári Munkácsy Mihály gimnázium már egy évtizede az ország legsportosabb középiskolái közé tartozik. 2008-ban és 2009-ben több száz intézmény közül az élen végzett a diákolimpiai versenyeken elért helyezések alapján, idén pedig a negyedik helyre ért oda. De, ha a rangsor készítői figyelmesebbek, még előrébb is végezhettek volna a munkácsysok.

- Megdöbbenéssel vettük tudomásul azt, hogy a VI. korcsoportos eredményeket semelyik sportágban nem vették figyelembe - mondta Simonné Kutas Zita, testnevelő. - Tudniillik a fiú kosarasok az elmúlt évben megnyerték, a lány röplabdások másodikak lettek és a fiú röplabdások pedig harmadikak lettek és ezek a pontok nagyon hiányoztak.

Az iskola így is nagyon büszke sportoló tanulóira, különösen a fiú kosárlabdázók diákolimpiai bajnoki címére, amit az iskola története során először sikerült elhódítani tavaly márciusban.

A testnevelők szerint az összehangolt munkának köszönhető, hogy a Munkácsy rendre az élmezőnyben végez. A 2002-2003-as tanév, vagyis az élsportolói osztály elindítása óta még eredményesebb az iskola.

- Korábban is jellemzők voltak a jeles sporteredmények, a tanítványaink között nagyon sok élsportoló volt, kétségtelen, a tagozattal a számuk növekedett, velük erősödtünk ez egyértelmű, de mindig is támogattuk a sportolókat - közölte Gulyás Mihály igazgató.

A munkácsysok nemcsak a labdajátékokban jók: az úszók, triatlonisták, ökölvívók, birkózók, atléták is rendre szép eredményeket szállítanak.

A tanárok bíznak abban, hogy a jövőben is rendelkezésükre áll majd az a forrás, amiből a diákolimpiai versenyeket finanszírozni tudják.

A fiatalok közben már az idei tanév diákolimpiai döntőire készülnek, az V-VI. korcsoportos teremlabdarúgók Békéscsabán szeretnének bizonyítani.

- Három éve megnyerték az előttünk lévők, akik kijutottak, ugyanígy Békéscsabán, bízok abban, hogy nekünk is jól sikerül. Megnyerni, vagy minél jobb helyezést elérni, érem esetleg - Laczkó Dávid tanuló.

A lecke tehát fel van adva, és a munkácsysok 2010-ben sem szeretnék megszakítani a szép hagyományt.

Címkék: diáksport, Munkácsy