Évzárót tartott a Kaposplast Mágusok KK. Az egyesület három csoportban versenyezteti a fiatalokat, akik immár a diákolimpiai küzdelmekbe is bekapcsolódtak.

Egyre többen vannak és egyre eredményesebbek. Ők a Kaposplast Mágusok KK leány kosárlabdázói. Az egyesület öt éve alakult, és már hagyomány, hogy az év végén vagy az év elején a klubvezetés megköszöni a gyerekek és az edzők munkáját.

Kettős célja volt az egyesület létrehozásának. Az egyik, hogy meghonosítsuk a kosárlabdát a városban, a másik pedig, hogy szélesítsük az utánpótlást. Megfeleltünk a feladatoknak, jó felé haladunk - mondta Skoda László a Kaposplast Mágusok KK elnökségi tagja.

Ezek a lányok sokat fejlődtek az elmúlt években. Lelkiismeretesen dolgoznak, szorgalmasan járnak edzésre, és a szülők hozzáállása is példaértékű.

- Az egyesület tagsága nőtt, a kezdeti 15 főről 40-re, és három korcsoportban versenyeztetünk. Serdülő, gyerek korosztály komoly megmérettetéseken van túl, a gyerekeket a döntőbe várjuk, ahová a legjobb 12 kerülhet - fogalmazott Körmendiné Hajdú Gyöngyi edző.

Erre pedig minden esély megvan, és ez azért is nagy dolog lenne, mert NB I-es hátterű csapatok ellen küzdhetnek majd a somogyiak. A versenyzési lehetőségek ráadásul még tovább bővültek ebben a tanévben.

- A kaposvári iskolák integrációnak köszönhetően a diákolimpián is indulhatunk, szeretnénk ott lenni az országos döntőn - tette hozzá Körmendiné.

A Kaposplast Mágusok vezetői abban bíznak, hogy a jövőben még több kaposvári, somogyi kislány űzi majd ezt a szép sportot. A lehetőségek immár adottak.

Címkék: Mágusok, kosárlabda, sport