A két csapat októberi kaposvári mérkőzését 3-1-re nyerte a Posojilnyica, és az osztrák együttes hazai pályán is esélyesebbnek tűnt. A somogyiak a szerdai boszniai kupameccs és a sok utazás fáradalmai ellenére sem feltartott kézzel léptek pályára. A papírforma azonban ezúttal nem borult, a Diamantnak még szettet sem sikerült nyernie ezen az estén.
A hazaiak az első szettben mindössze 17 pontot engedélyeztek a magyar bajnoknak. A térfélcsere után már nagyobb volt a küzdelem a pályán, de a 25-20-as győzelmet így sem tudta megakadályozni a Diamant. Az osztrákok a harmadik játékrészben sem engedtek ki, és magabiztosan, 25-16-ra nyertek. A találkozó mindössze 64 percig tartott, és a sérült Kántor Sándor nélkül felálló kaposvári együttesnek kevés sikerélmény jutott. A négy közé jutás esélye pedig ezzel egyre csak távolodik a Közép-európai Ligában.

Címkék: sport