BITT edzés

A feljutásért küzdő lányok a Veszprém legyőzése után az Eger ellen is abban reménykednek, hogy megszerzik a két pontot.

A Veszprém elleni remek győzelem után sem pihenhetnek a BITT játékosai. A lányok jól tudják, hogy még csak egy kis lépéssel kerültek közelebb az Extraligához. A hétvégén egy újabb nagy riválist, az egykori bajnok Egert is meg kellene verni.

- Nem lesz könnyű, ezek a meccsek a rájátszásban már nehezek. Az Eger kettőzött erővel fog küzdeni, mert otthon kikapott a Nyíregyházától - mondta Mészáros Péter vezetőedző. - A papírforma alapján a hazai meccseket hozni kell, és idegenből is el kell csípni egy-egy mérkőzést. Ez a terv.

A kaposváriak az alapszakaszban kétszer is megverték az egrieket, mégsem veszik fél vállról a mérkőzést. Pálfy Marianna csapatkapitány úgy látja, az ellenfél egységes, fiatal társaság néhány rutinos játékossal, nem olyanok, akik könnyen feladják a mérkőzést.

Mészáros Péter ezen a héten is minden délután edzést vezényelt, és bízik benne, hogy a jó forma kitart a középszakasz végéig.

- Kabalából nem szoktam mondani semmit. Ha mondok valamit, biztos megsérül valaki. Az a csapat lesz a legjobb, amelyiket vasárnap kiállítom - tette hozzá a vezetőedző.

Az újabb nagy rangadó vasárnap 15 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. A belépés ingyenes, a szettek közti szünetekben ezúttal is a Nita Dance fiatal táncosai szórakoztatják az egyre csak gyarapodó közönséget.

Címkék: sport