A BITT Kaposvári Női RC együttese az alapszakasz megnyerése után megtartaná pozícióját az élen – ez a bravúr Extraliga-tagságot érhet.

A somogyi lányok 11 győzelemmel és 4 vereséggel fejezték be a bajnokság első szakaszát, és nagyszerű hajrával szerezték meg az első helyezést. Sokat segített a Palota és az Eger elleni idegenbeli diadal, a záró fordulóban pedig a rivális Újbuda legyőzése hazai környezetben. A tabella első négy helyezettje viszi magával az egymás ellen elért eredményeket, és újabb teljes kört játszik egymással januárban és februárban. A kiegyensúlyozott mezőnyre jellemző, hogy a középszakaszt mind a négy csapat, a Kaposvár, a második helyezett Eger, a harmadik Nyíregyházi Főiskola és a negyedik Veszprém három győzelemmel és három vereséggel kezdi meg, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy még nem dőlt el semmi.

Mészáros Péter tanítványai az óév végén sem álltak le, és a röplabdás edzések mellett például tekézés is szerepelt a programban. A csapat jól ismeri mindhárom ellenfelét, így a vezetőedző nem véletlenül fogalmazott úgy: ha a lányok odafigyelnek és a szerencse sem pártol el tőlük, akkor megőrizhetik első helyezésüket. Alapvető elvárás, hogy Kondorék nyerjék meg három hazai mérkőzésüket, és jó lenne idegenben is szépen teljesíteni. A tét nem kicsi, hiszen az első helyezett feljut az Extraligába, a második pedig osztályozót játszhat. A riválisok közül az Egert kétszer sikerült megverni, a Veszprémtől viszont kétszer is kikapott a somogyi gárda. A Nyíregyháza ellen egy győzelem és egy vereség volt a mérleg az alapszakaszban.

A sorsolás elkészült, így eldőlt, hogy a BITT az első két meccsét hazai pályán vívja meg, előbb a Veszprém, aztán az Eger ellen, majd egymás után három idegenbeli fellépés következik, és a Nyíregyháza elleni hazai rangadó zárja a sort.
A csapat január 10-én, 15 órakor a Veszprém ellen játssza első mérkőzését a városi sportcsarnokban. A lányok a középszakaszban is várják a szurkolókat, a belépés továbbra is ingyenes. Ahogy az ősszel megszokhattuk: a további hazai találkozókon is a Nita Dance fiatal táncosai szórakozatják a nézőket a szettek közötti szünetekben.

Nők, NB I, középszakasz, a 9–12. helyért
1. forduló
• Január 10. 15.00: BITT-Kaposvári NRC–Veszprémi Egyetemi SC
2. forduló
• Január 17. 15.00: BITT-Kaposvári NRC–GMR Group-Agria RC-Eger
3. forduló
• Január 22. 17.00: Nyíregyházi Főiskola SE–BITT-Kaposvári NRC
4. forduló
Január 24. 18.00: Veszprémi Egyetemi SC–BITT-Kaposvári NRC
5. forduló
Február 7. 14.00: GMR Group-Agria RC-Eger–BITT-Kaposvári NRC
6. forduló
Február 14. 15.00: BITT-Kaposvári NRC–Nyíregyházi Főiskola SE

Címkék: bitt, röplabda, sport