A 2009-es tornára 12 csapat nevezett, és ezúttal olyan ismert arcok is gurítottak, akik Somogyból indultak, de már más egyesületek színeiben érik el sikereiket.

Teke

Az óesztendő utolsó előtti napján megtelt a Szántó utcai csarnok, és ezúttal nem a tekézők voltak túlerőben. A kaposvári sportos évbúcsúztatónak már szép múltja van.

- Egy hagyomány lett belőle, jó kezdeményezés volt. A magas szám mutatja, hogy van létjogosultsága. Jó, hogy együtt vannak a sportolók, és a szilvesztert megalapozza egy ilyen együttlét - magyarázza Szerb György városi sportvezető.

A vidám hangulatú tornán 12 hatfős csapat mérte össze egymással az ügyességét. Ismét kiderült, hogy a BITT röplabdás lányai jól bánnak a golyókkal, de a többi sportoló is igyekezett eltalálni a bábukat. Persze a tekézők sem akartak túl sokat hibázni.

- Ez most már csak örömjáték, de fontos, hogy jól szerepeljek. Tudják rólam, hogy jól szoktam szerepelni, és nem szeretném ezt az illúziót lerombolni - magyarázza Tóth Dorottya (ZTE-ZÁÉV)

A somogyi nevelésű sportoló az ősszel már zalaegerszegi színekben érte el sikereit.

- A 2009-es évem jól sikerült, elnyertem a Zala megye sportolója díjat. A világbajnoksággal kezdődött a jó szereplés, ahol ezüstérmet szereztünk. Ősszel két országos bajnoki címet és egy harmadik helyezést szereztem.

A labdarúgók között is találtunk régi ismerőst Balajcza Szabolcs személyében.

- Az ünnepek jól teltek, a szabadságra haza szoktam jönni - mondta az Újpest kapusa. - Meghitt volt az ünnep. Házi Laci hívott tekézni, és ez nekünk jól szokott menni. Most is megméretem magam.

A hálóőr felemás évet tudhat a háta mögött.

- Összességében vegyes a kép. A saját teljesítményemmel elégedett vagyok, de bánt, hogy nem nyertünk semmit az Újpesttel. Most viszont a kupában a négy között vagyunk, és a bajnoki címért is versenyben, így remélem, hogy a jövő év jobb lesz.

A teke óévbúcsúztatón nem az eredmény volt a legfontosabb, de az igazi sportemberek most is apait-anyait beleadtak. Ezek a kupák így most is jó helyre kerültek.

Címkék: sport