Kasi úszók

Végre lazíthatnak a Kaposvári Sportiskola úszói. A fiatal tehetségek kemény, de sikeres éven vannak túl: nemzetközi szinten is bizonyítottak. A téli szünet előtt egy kis váltóversennyel búcsúztatták a szezont a gyerekek, és utána meg is lepték egymást.

Az év utolsó edzése egy kis ajándékozással ért véget. A KASI-s úszók meglepték egymást. A válogatott Pataki Fanni, a klub egyik legsikeresebb versenyzője egy nyakláncot és szaoncukrot kapott. Fanni az egyik edzőjét húzta ki, Magadics Pétert, akit egy bögrével és sok csokival lepett meg a fiatal tehetség. Az edzők is nagyon készültek az ajándékozásra.

- Igen, én is húztam, Lassu Ádámot, aki egy nagyon jó versenyző, főleg pillangó és gyorsúszó, ezzel kapcsolatban kapott egy kis ajándékot, remélem, hogy örülni fog neki - mondta ifj. Kovács László, a Kaposvári Sportiskola vezetőedzője.

Az úszók azt mondják: remek a társaság itt a KASI-nál, ez egy nagyon összetartó csapat. És nem utolsó sorban eredményes is. Nemcsak hazai, hanem már nemzetközi szinten is. A fiatalok nemrég egy maribori viadalon értek el szép sikereket.

A 14 éves József Erik két bronzérmet szerzett, Dudás Dániel pedig három harmadik helyet gyűjtött be.

Az első nap megúsztam, amit szerettem volna, mindhárom számban, 100 háton, 200 és 400 gyorson, a második nap nem sikerült annyira, elfáradtam kicsit - emlékezik vissza Dudás.

Pataki Fanni 50 gyorson első lett, 100 gyorson második, 50 pillangón pedig harmadik. A felnőttek között a világbajnok Verrasztó Evelin mögött a második legeredményesebben szerepelt.

- Abszolút elégedett vagyok a teljesítményemmel, Mariborban sikerült felülmúlni a dohai eredményeimet - értékelt Pataki Fanni. - Már nagyon elfáradtam, elkel a pihenés.

Egy biztos, ezekben a napokban még lazíthatnak a tehetségek, akik azt remélik a 2010-es év is legalább ennyire eredményes lesz.

Címkék: KASI, úszás, sport