Élcsapatok csatáztak a kaposvári városi sportcsarnokban. A megyeszékhely három kiemelt egyesületének tagjaiból összeállított együttesek kispályás fociban próbáltak szerencsét. Végül az a társaság nyert, amelyet a Fekete Ádám, Filipovics Gordan kosárlabda-edzőpáros dirigált a pálya mellől. A Rákóczi labdarúgói a sorverseny megnyerésével vigasztalhatták magukat.

Népszerű és remek képességű sportolók egész sora lépett pályára a kaposvári városi sportcsarnokban. A somogyi megyeszékhely három kiemelt egyesülete kispályás fociban mérte össze egymással a tudását – az esélyegyenlőség jegyében vegyes csapatokban. Dér Tamás igazgató köszöntője után útnak is indult a labda.

Az első meccsen nehezen indult be a gólgyártás, aztán már nem volt gond: a közönség tapsolhatott a találatoknak. A kosárlabdázók szintén próbáltak felnőni a feladathoz.

- Nagy összhang nincs közöttünk. Passzolgatunk, aztán majd lesz valami belőle - fogalmazott Fonai Richárd a "kosárcsapat" tagja.

A két teremsportág képviselői ritkán rúgják a bőrt, de van néhány ügyes futballista a keretükben. Kántor Sándor és Dömötör Lajos is jól tudnak focizni. A kosarasok teremfoci zsenije pedig Kiss Kornél.

A szurkolók abban bíznak, hogy ebből a kezdeményezésből hagyomány lesz, a nagy egyesületek pedig megmutatják, hogy tudnak egymásért is küzdeni.

Címkék: Kaposvári KK, Diamant, Rákóczi, sport