A kaposvári Lovas Akadémián ezúttal sem maradunk ugróversenyek nélkül a téli hónapokban.

- Kicsit változtatott a szabályzaton a szakbizottság. Ez minket annyiban érint, hogy három díjugrató versenyünk lesz, ebből egy minősít a döntőre - magyarázta Szarka Ferenc versenyigazgató.

Ami viszont nem változott: a szervezők hét kategóriában hirdettek versenyt. Az 5, 6, és 7 éves lovak küzdelme mellett gyermek, ifjúsági, fiatal lovas és felnőtt korcsoportban is nevezhettek a párosok. A kaposvári nyitó viadalon csaknem százan vettek részt. A kaposvári Kiss Szabolcs három lovat edz, és az egyetem mellett sportol.

- Számunkra nem olyan nehéz, mert az adottságok megvannak, többször lovagolhatunk egy nap, nagyon jó az egész - mondta Kiss Szabolcs.

A téli bajnokságot minden lovas kedveli.

- Azt tudom mondani, hogy az egész lovas társadalom részére jó gyakorlási lehetőség - tette hozzá Szarka Ferenc. - Azoknak is jó, akik nem rendelkeznek fedeles lovardával, nem tudnak dolgozni. Itt lehet gyakorolni, lehet versenyezni is, ló és lovas is tud fejlődni.

Szombaton egy újabb szakág lép elő főszereplővé ebben a lovardában: amatőr kettesfogat-hajtóversenyt rendeznek a Lovas Akadémián.

Címkék: Lovasakadémia, díjugratás, sport