Ha túl sokat foglalkozol önmagaddal

Nem kérdés, hogy érdemes önmagunkkal jó viszonyt ápolni, hogy a lehető legtöbb helyzetben a legjobbat hozzuk ki magunkból. A fejlődés iránti vágy, ezzel együtt önmagunk megismerése, a reakcióink megértése meghatározó mozgatórugója a cselekedeteinknek és hozzáállásunknak. A LoveSexshop.de változatos termékpalettája gondoskodik arról, hogy az intim helyzetekben is megtalálhassuk az utat a saját igényeink és szükségleteink beteljesítéséhez.

Habár az önismeret és a saját magunk társaságában töltött idő kiemelt szerepet játszik az egyén egészségében és a kiegyensúlyozott életvitel fenntartásában, léteznek olyan szituációk, amikor túlzásba eshet az adott személy. Csak úgy, mint bármely szokásunk tekintetében, legyen szó az edzésről, étkezésről, szépítkezésről vagy vásárlásról, az onánia fokozott mértékű és drasztikus gyakoriságú végzése is aggodalomra adhat okot.

Hol van az a pont, amikor már függőségről beszélhetünk? Ebben a kényes témában nehéz konkrét határvonalat húzni, hiszen mindannyian eltérő igényekkel és vágyakkal közelítjük meg a kérdést. Ráadásul nem született még hivatalos orvosi állásfoglalás sem ebben az ügyben, ezáltal a függőség definiálása és a jelenség besorolása is bonyolult. Ennek ellenére több olyan személy létezik, akik szorongásról, szégyenérzetről, esetleg társadalmi és párkapcsolati problémákról számolnak be tapasztalataik és élményeik nyomán.

Az addikció jelei

Egyes felmérések szerint a maszturbálás gyakoribb, mint a partnerrel folytatott együttlétek. Ebből adódóan senkinek nem kell megijedni, ha nyitott erre a dologra, sőt szívesen végzi, mivel egészségügyi előnnyel is jár. Felszabadítja a stresszt, ellazít és pozitív hangulatot idéz elő.

Azonban, ha azt észleljük, hogy a sóvárgás vagy maga a tevékenység megszakítja a mindennapi rutinunkat, nem tudjuk ellátni a feladatainkat, akkor célszerű szakemberhez fordulni. Tovább árnyalja a képet, ha olyan közegben tör ránk az érzés, amely nem ideális erre, bőrirritációt vagy allergiát érzékelünk az érintett testtáj körül, pszichés és lelki nyomás kerül ránk, esetleg az anyagi helyzetünket is negatívan befolyásolja az újabb erotikus játékok beszerzése. 

Miben rejlik a megoldás?

Ha bármelyik fent említett probléma jelen van, mindenképp tanácsos egy megbízható és profi szakemberhez fordulni, aki az adott területen támogatást tud nyújtani. A pszichoterápia egy kiváló módszer erre, mely segít feltárni a kiváltó okokat, valamint megküzdési stratégiákat is kínál.

Emellett egy új hobbi, a sport és testmozgás, vagy programok szervezése a barátokkal és családtagokkal is javíthat a helyzetünkön. Az egyensúly megőrzése ebből a szempontból is kulcsfontosságú!

Címkék: erotika, segédeszköz, onlie, lovesexshop, sex, intim, webshop, reklám