Ebben a cikkben pontosan az utóbbi témát fogjuk feszegetni kicsit, felismerve, hogy a Desirel kínálatában kapható dildók megjelenése és alkalmazása nem teljesen azonos azzal, ahogyan azt ma ismerjük.

Sosem volt idegen az emberiségtől a pajzán játék

Annak ellenére, hogy hajlamosak vagyunk elítélni a modern kor erkölcstelenségét, a testi örömök jelentősége a régmúltban is pontosan olyan nagy volt, mint manapság. Ágálhatunk ellene, de nem elromlott a világ, hanem ez az emberek életének olyan szerves része, amelytől sosem szakadtunk el, legfeljebb nem beszéltünk ilyen nyíltan róla, mint manapság. A jelenség azonban akkor is létezett, ha nem került hirdetőtáblákra vagy social média felületekre.

Már az ókorban is!

Egyiptomban az ábrázolások tanúsága szerint az akkori dildóknak termékenységfokozó hatást tulajdonítottak, míg a görögöknél kifejezetten a gyönyör fokozása érdekében vetették be ezeket. Természetesen az anyagok terén a maiakhoz képest komoly korlátok uralkodtak, leginkább a csont, a kő vagy a fa kerülhetett szóba. Ki-ki értékelheti a maga ízlése szerint!

A népszerűség nem lankadt

A megjelenés azonban idővel igen. A reneszánsz szélsőséges díszítés imádata nem hagyta érintetlenül a dildókat sem, amik akár nemesfémekből vagy drágakövekből is készülhettek. Ugyanakkor a társadalmat jellemző prűdség nagyobb mértékben elharapódzott, így aztán ezek használata elítélendő volt – ebben a vonalban felfedezhetjük napjaink kritikus hozzáállásának gyökerét is.

Később, a 19. század vége felé már megjelent a gumiból gyártott dildó, és a vibrátor története is elkezdődött, tovább színesítve a lehetőségeket. Utóbbi egyébként az úgynevezett hisztéria, a nők betegségének csillapítására készült. A gumi miatt az eszköz jóval könnyebben elérhetővé vált, ami érthetően hatást gyakorolt a terjedésére is.

Az iparit a szexuális forradalom követte, aminek következtében a tabuk nagy részének leáldozott, a testi élvezeteket normálisnak tekintették, és az eszköztárat tekintve is látványos kibontakozásnak lehetünk szemtanúi ebben az időszakban.

Mi a helyzet napjainkban?

Ma a cél, hogy a különböző kialakítások és kivitelek képesek legyenek megfelelni az eltérő vágyaknak és elképzeléseknek, ezért sosem látott változatosság vár bennünket mindkét paramétert tekintve. Ami egészen biztos az az, hogy nem nagyon maradt napjainkra akadálya annak, hogy megélj mindent, amit csak szeretnél, természetesen a tisztelet megőrzésével és a partner vágyainak figyelembevétele mellett.

A teljes szabadszájúság mellett sokan továbbra is elzárkóznak ettől a világtól, ezért bölcsen tesszük, ha ezt is megtanuljuk tekintetbe venni, míg a másik oldalnak az ítélkezés terén akad némi fejlődnivalója. Te melyik csoportba tartozol?

Címkék: desirel, online, szex, webshop, reklám