A dízel részecskeszűrő

Ez a jelenleg elérhető egyetlen eszköz, ami gazdaságosan képes csökkenteni a dízelmotor égéséből származó finom porok és koromrészecskék kibocsátását. Ennek két típusa létezik, a FAP, illetve a DPF. Előbbi 99,7%-os csökkentésre, míg utóbbi 95%-os redukálásra képes.

Ezek működési alapelve megegyezik, a különbség leginkább abban rejlik, hogy mely gyártók melyiket alkalmazzák. Más szűrőkhöz hasonlóan, a dízel részecskeszűrő is egy erősen pórusos rétegen igyekszik átszűrni a kipufogógázt, azonban az anyaga nem hétköznapi.

Egy szilícium-karbid monolit adja az alapját, amit platinával és palládiummal impregnálnak, és az egyes járatok egymáshoz képest váltakozva nyitottak vagy zártak. Az apró pórusokon fennakadnak a nemkívánatos részecskék, ezáltal a kipufogógáz korom nélkül kerül a levegőbe.

null

Természetesen tisztítani is kell őket, azonban ez az eljárás máshogy történik, mint egy hagyományos szűrő esetében. Ezt a folyamatot regenerálásként ismerjük, és ezek az eszközök úgy vannak tervezve, hogy spontán végbemenjen működés során.

Ezeket a rendszereket 2003 óta használja a Peugeot, a Renault és a BMW, de azóta több cég is áttért az alkalmazásukra. Részecskeszűrőket, valamint minden szűrőtípust megtalálhatsz az OlajShop.hu kínálatában.

A DPF és FAP közti eltérések

Ahhoz, hogy a spontán regenerálódás megtörténjen, a rendszernek meg kell teremtenie a feltételeket a lassú égés beindulásához, ami a koromrészecskéket szén-dioxiddá, vízzé és nitrogén-oxidokká alakítja.

A DPF egy száraz szűrő, ami csapdaként működik a részecskék szempontjából. Ha elzáródik a finom por hatására, akkor a nyomás és a hőmérséklet megnő, ezáltal bekövetkezik a lassú égés. Ez a folyamat lényegében megtisztítja a szűrőt.

A FAP annyiban tér el, hogy megkönnyíti a fennmaradó porok égését, ezáltal lecsökkentve a spontán regenerálódások számát. Egy oxidáló katalizátor kerül befecskendezésre a szűrő előtt, ezáltal egy folyamatos regenerációt biztosítva. Hátránya azonban, hogy a katalizátor vagy impregnálás hiányában nagyon hamar eltömődik.

A nitrogén-oxidok szűrése

Erre a feladatra az EGR és SCR rendszereket alkalmazzák jelenleg. Az előbbi egy szelep felhasználásával a kipufogógáz egy részét visszavezeti a szívóoldalra, ezzel lecsökkentve a beszívott oxigént, megnövelve az égés hőfokát, ami a nitrogén-oxidok termelődését csökkenti.

Az SCR ezzel szemben a nitrogén-oxidok átalakítására fókuszál, azokat vízzé és nitrogénné bontva. Ennek következtében az EGR-nél jóval hatékonyabbnak minősül, azonban jelentős különbség van a bonyolultságuk között is.

Az SCR esetében szükség van AdBlue oldat hozzáadására, ami a kémiai reakció lebonyolításához szolgáltatja a szükséges anyagokat.

Címkék: szűrő, dízel, reklám