Ebben a bejegyzésben pedig a legfontosabb gyakorlati tippjeire is ki fogunk térni. Lássuk tehát, hogyan is néz ki a harcsapergetés ideális esetben.

Az év melyik periódusa lehet ideális a harcsafelderítés kivitelezéséhez?

A leginkább megfelelő időpont kiválasztása gyakorlatilag víztől függetlenül általánosnak tekinthető, mert a harcsák minden élőhelyen megőrzik a rájuk jellemző szokásokat, miközben sokszor egész látványosan használják az életterüket. Egyébként az év második fele jelentheti a kedvező időszakot, méghozzá több szempontból is. Egyrészt ekkorra már harcsás szempontból fontos eseménynek vége, miközben harcsára horgászni ekkor már kicsit monoton, rutinszerű dolognak számít.

Egyébként ebben a periódusban a harcsát horogra csalni is jóval nehezebb feladat. Viszont egy új vizet feltérképezni, a harcsa által preferált tartózkodási helyet megtalálni viszont még mindig viszonylag könnyen kivitelezhető. Már csak azért is, mivel az év második felét a harcsák zöme szinte egyazon fekvőhelyeken vagy területen tölti, ha az időjárás nem tér el nagyban a megszokottól.

Milyen előkészületeket érdemes tenni a harcsafelderítés hatékonyságának érdekében?

A feltérképezést célszerű már otthon elkezdeni. Vagyis próbáljunk meg beszerezni a szükséges információt a víz méretéről, fekvéséről, a környezetének növényzetéről, koráról, illetve a halállományának összetételéről.

https-__fishinda.com_ - 2021 szeptember - Cikk2.jpg

A helyszínre érve mindenképp javasolt körbejárni a vizet a part mentén. Különösen a partszéli táplálékhal-tartó növényzetet, bokrosokat, gyökeres partoldalakat érdemes keresni. Ahogyan a fűzfélék, valamint a terülő gyökérzettel rendelkező égerfák jelenléte is beszédes lehet.

Ígéretes lehetőséget jelenthetne a befolyó árkok és csatornák is, a zárt vízi növényzetben lévő tükrökről nem is beszélve. Utóbbiak meglepően sokszor rejthetnek harcsákat, nem ritkán kapitális példányokat is.

További praktikus gyakorlati tippek a harcsafelderítés gyakorlatához

Mindig érdemes szem előtt tartani, hogy gyakorta akadnak harcsa fekvőhelyek a vízben megtalálható gyökeres bokrok alatt. Ami a nyílt vízen történő felderítést illeti, ott radar segítségével inkább a tartásokat, akadókat és töréseket javasolt keresni.

Praktikus eszköz lehet a Fishinda webáruházban beszerezhető kuttyogató fa. Nincs más teendő, mint párszor megütni a vizet, aminek a hatására könnyen lehet, hogy egy-egy harcsa megmutatja magát. Mindezen felül a vízben megtalálható akadókra, tartásokra érdemes lehet rá is pergetni.

Halfogás helyett itt is az információszerzés a lényeg. A pergetés hatására ugyanis nem ritkán kiderülhet, hogy bizony a kiszemelt tartásnak vagy akadónak van lakója, úgyhogy a későbbiekben célszerű lehet oda visszatérni.

Címkék: harcsa, fishinda, horgászat, reklám