Úgyhogy ehhez mérten megyünk bele részletesen annak a tárgyalásába, hogy miért figyeljünk oda mindenképp a nyári autógumik állapotára, illetve mi alapján válasszunk.

Nem vicc, a kétes minőségű nyári autógumikkal közlekedni kész hazárdjáték

Kétes minőség alatt azt értjük, amikor az autó kerekein fent lévő gumiabroncsok már kopottak, régiek és kívülről is látszik, hogy erősen kockázatos velük közlekedni. A kopott nyári autógumik ugyanis már nem tudják garantálni a szükséges tapadást, és nem várt módon idézhetnek elő veszélyes helyzeteket vezetés közben.

Mindezen felül az öt vagy hat évnél idősebb nyári gumik sem nyújtanak sok megnyugvást. Arról nem is beszélve, ha a téli gumik maradnak fent a nyári nagy forróság idejére is, ami szintén egyfajta hazárdjátékkal ér fel.

Miben rejlik a kifogástalan minőséget képviselő nyári gumik hozzáadott értéke?

Mindenekelőtt a választott nyári gumik összetétele a kulcs. A nagy gumiabroncsgyártók ugyanis pontosan olyan módon tervezik és gyártják le ezeket a gumikat, ami egyértelműen a nyári viszonyok között lehet ideális.

Eleve számolnak az aszfalt magasabb hőmérsékletével. Vagyis a nyári autógumik olyankor is gondoskodnak a szükséges tapadásról, amikor a tartós kánikula hatására a körülmények extrém forróságot okoznak.

Nem beszélve a menetzajról, no meg a gumiabroncsok kopásáról. Azért is érdemes tehát foglalkozni a nyári gumik beszerzésének a kérdésével, hogy az autó teljesítményén, úttartásán és biztonságán túl a gumik hosszú várható élettartamáról is sikerüljön gondoskodni.

null

Mi alapján célszerű nyári autógumit választani manapság?

Elsőként azt célszerű átgondolni, hogy várhatóan milyen gyakorisággal és intenzitással fogjuk használni majd a választott autógumikat. Ehhez javasolt még hozzávenni a vezetési stílusunkat, no és persze az autónk karakterisztikáját.

Az Olcsobbgumi.hu webáruház a nyári autógumi kiválasztásának szempontjából is nagy segítséget jelenthet, köszönhetően a beépített keresőfunkciónak. Gyakorlatilag elég csak beírni az autónkhoz leginkább passzoló gumiméretet, és máris válogathatunk a szóba jöhető nyári gumik között.

A beszerzési ár mellett célszerű figyelembe venni a kiszemelt autógumira jellemző értékeket a különféle szempontok alapján. Mindemellett azt sem árthat fontolóra venni, hogy egy némileg drágább de minőségi autógumi jó eséllyel hosszú éveken át a rendelkezésünkre állhat.

Címkék: gumiabroncs, reklám