Ilyen lehet a méltán egyre nagyobb figyelmet kapó Wagyu marha húsa. Ezt viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen grillsütővel felszerelkezve akarjuk elkészíteni.

Azok az eszközök, amiknek a hőmérséklete nem szabályozható, és nem rendelkeznek fedővel, biztosan nem fogják tudni kihozni a maximumot ebből az ínyenc csemegéből.

Mi adja a Wagyu marha húsának a különlegességét?

A Kobe központú tartományban, ahonnan ez az állat származik, javarészt munkacélzattal használták a fajtát. Ezen a vidéken a marha húsának a fogyasztása nem volt jellemző, így a külföldről a kikötőbe érkező idegenek éhsége kellett hozzá, hogy elkészítsék az első wagyu steaket. Mikor rájöttek, hogy valójában kiemelkedően ízletes és különleges textúrájú a húsa, átálltak az étkezési célú tenyésztésére.

Az eredeti állapotokhoz képest a tenyésztők sokat tökéletesítettek az állatokon a nemzedékek alatt, hogy minél szebb legyen a hús márványozottsága. Nemzeti értékké is nyilvánították a fajtát, ami miatt szigorúan tilos élő állatot exportálni. A tilalom előtt azonban már több helyre is telepítettek belőle, így lehetséges, hogy nem csak az Egyesült Államokban, hanem Magyarországon is található wagyu telep.

Azoknak az állatoknak a húsa, akik Japánban, azon belül is kizárólag Hyogo tartományban születtek és lettek feldolgozva, viselhetik a Kobe megjelölést. Persze csak akkor, ha a szigorú minőségi skálán is minden elvárásnak megfelelnek (pl. márványozottság, súly, stb.). Mivel ezt a mércét éves szinten kb. 3000 egyed üti csak meg, érthető, hogy a kínálat a világpiacon Kobe húsból kimondottan szűkös. Ebből kifolyólag is érhet akár 20.000 Ft-ot egy 10 dkg-os darab.

null

Elgondolkoztál rajta, hogy lecseréld a sütődet egy megbízható és stílusos grillre? Nézd meg a Grillplaza.hu-nál kapható gázgrilleket, és találd meg álmaid modelljét!

Hogyan készítsd el a wagyut?

Ha nem vagy gyakorlott benne, akkor érdemes egy BBQ-ban gondolkoznod, minimális (só-bors-fokhagyma) fűszerezéssel. Az állatnak bármely része alkalmas erre a célra. A sütést 150 fok alatt érdemes végezni, majd amikor a hús maghője eléri a 49 fokot, emelj a hőn, hogy kapjon egy kérget. Ezután igény szerint érdemes lehet egy kis fűszervajjal átkenni.

Milyen a jó grillsütő?

Ha profi szintre szeretnéd fejleszteni a grillezési tudásodat, nem szabad beérned a minimummal! Mindenképpen olyan sütőt válassz, aminek könnyű a hőszabályozása. Ha szeretsz egyszerre többféle ételt készíteni, tanácsos azok között a sütők között válogatnod, amik osztott sütőtérrel rendelkeznek, ezeken ugyanis könnyűszerrel tudsz egyszerre sütni különböző hőigényű fogásokat is.

Címkék: grill, grillpláza, reklám