Az életünk nagyjából a megszokott medrében folyt egészen az annyit emlegetett koronavírus megjelenéséig. 2020 decemberére teljesen megváltoztak az albérletek, de nem feltétlenül rossz irányba. Ha körbe nézünk az ingatlan oldalakon, akkor azt látjuk, hogy bőven akad választék. Igen, egyre több kiadó lakást és szobát találni Kaposváron is, mondhatni rekordszámúra emelkedtek.

A járvány hatása az egész országban megfigyelhető

Ez a tendencia nemcsak Kaposváron, hanem az egész ország területén tapasztalható. Mindegy, hogy melyik megyében nézelődünk, hasonló számokat fogunk találni. A Global Best Property Zrt. szerint rengeteg a kiadó szoba Budapesten is, azonban van bennük valami közös. Az árak nem csökkentek.

Az elmúlt évben nagyjából 25 ezer kiadó ingatlan volt meghirdetve Magyarországon, amit az elmúlt 5 év alatt egyszer sem tapasztaltunk. Ennek az oka a járványban keresendő, mivel a turizmus teljesen leállt, és a rövid távon kivehető lakások megjelentek a többi mellett. Azok, akik elveszítették a munkájukat, szintén elhagyták az albérleteket, így újabb üresedések történtek. Mit mondhatunk az egyetemistákról? Amióta az oktatás digitális formában zajlik, azóta sokan inkább hazaköltöztek, tehát újabb szobák és lakások maradtak üresen.

Mi történt az árakkal?

Érdekes, hogy Budapesten valószínűleg hamarabb találunk olcsóbb albérletet, mint Kaposváron. A fővárost tömegesen elhagyók és a turisták csökkenő száma miatt akár 30.000 Ft-ot is spórolhatunk, ha Budapesten bérlünk lakást, azonban még így se ússzuk meg a 140.000 Ft-os árakat. Ezzel szemben a somogyi megyeszékhelyen már 85.000 Ft-ért is lehet albérletet találni, ami a tavalyihoz képest nemhogy csökkent, hanem pár ezer forinttal nőtt!

Bárhogy is nézzük, Kaposvár még ma is olcsónak számít. A szomszédos megyékben nem fogunk ilyen árban lakást találni, Pécsen, Szekszárdon, de Zalaegerszegen is drágábbak az albérletek. Ha pedig a Balaton irányába haladunk, akkor a helyzet elszabadul. A járványhelyzet a munkát is megváltoztatta, és sokan megízlelték a Home Office szabadságát. Nem véletlen, hogy az otthoni munkavégzést választók közül sokan inkább a Balaton partjára menekültek.

Kik a járvány nyertesei?

Ha ebből a szemszögből közelítjük meg a témát, akkor a járványhelyzet nyertesei éppen azok, akik otthonról tudják folytatni a munkájukat. Ezek a családok sokkal könnyebben tudnak új életet kezdeni, és egy számukra olcsóbb városba költözni.

Kaposvár még mindig népszerű városnak számít a megyében és országszerte is. Nemcsak saját fürdővel, hanem múzeumokkal és plázával is rendelkezik. Ehhez képest a 100.000 Ft alatti albérletárak csak javítanak a helyzeten, ráadásul kiadó lakásból is akad bőven. Ha valaki új területeket akar felfedezni, és otthonról folytatni a munkát, akkor Kaposváron bármikor megteheti. Nem tudjuk, hogy meddig tart a járvány, azonban bármikor dönthetünk úgy, hogy inkább kihasználjuk a helyzetet.

Címkék: albérlet, kiadó, lakás, Budapest, ár, reklám, Kaposvár