"Bezzeg az én időmben!" - mondja a '60-as évek generációja, amikor valamit jobban tudnak a mai fiataloknál. Most kiderül, igazuk van-e. A Boldogság 69:09 című ExperiDance-táncjáték 1969 és 2009 fiataljainak boldogságkeresését hasonlítja össze a két korszak legnagyobb slágerei és legmenőbb tánclépései segítségével.

Bár a két dátum között 40 év eltelt, sok a hasonlóság: válságok és reformtörekvések formálták az emberek mindennapjait, alakították lehetőségeit és céljait. Ám mindez feloldódik egy felejthetetlenül vidám, időutazással egybekötött házibuliban, ahol a 2000-es évek klubslágerei versenyeznek a Táncdalfesztiválok hangulatával, és a csajozás-pasizás ugyanolyan izgalmasan gyötrelmes, mint a világtörténelemben bármikor.

Erre a fantasztikus fonyódi előadásra szerzett most a KaposPont kereken egy tucat belépőt. Itt jegyeznék meg, hogy a balatoni település retro-hétvégéje is kifejezetten kellemes programnak ígérkezik.

Az alábbi kérdésekre a helyes választ a jatek.kapospont(kukac)gmail.com címre várjuk névvel, címmel, telefonszámmal. A nyerteseket email-ben értesítjük a részletekről. (játék indul! a plakát alatt)

A maradék három belépőt Facebook oldalunkon sorsoljuk ki!


9. kérdés: Az ExperiDance Production a balatoni turnérendjében Fonyódon kívül hol lép még fel?

Nyertes: Sebestyén Péterné


8. kérdés: Hány évet ölel fel a Boldogság 69:09 című előadás? - 40 évet

Nyertes: Salamonné Vörös Anita, Somogyvár


7. kérdés: Hol szerzett klasszikus balettmesteri diplomát a társulat koreográfusa-művészeti vezetője, Román Sándor? - AzÁllami Balettintézetben

Nyertes: Balogh Irén, Kaposvár


6. kérdés: Milyen alcímmel állította színpadra a társulat Nostradamus történetét? - Világok Vándora

Nyertes: Simonné Filipovics Gizella, Dombóvár


5. kérdés: Hol lesz a fonyódi előadás? - Zákányi Kálmán Sportcsarnok

Nyertes: Tormáné Mulik Márta, Somogyjád


4. kérdés: Melyik magyar zenekar slágereiből készített musicalt a társulat? - Omega

Nyertes: Reszli János, Szigetvár


3. kérdés: Mikor alakult az Experidance? - 2000

Nyertes: Fekete Szilvia, Kaposvár


2. kérdés: Hányadik Táncdalfesztivált rendezték 1969-ben? - Negyedik

Nyertes: Gulyás Ferencné, Kaposvár


1. kérdés: Ki az ExperiDance művészeti vezetője? - Román Sándor

Nyertes: Gelencsérné Berta Andrea, Kaposvár

Címkék: ExperiDance, retro, belépő, Fonyód, reklám