Egyedi versenynek adott színteret a Kaposvár Plaza épülete. A nagy Stílusviadalon hat versenyző, három páros alakult át Frank Patrícia stylist, valamint sminkesek és fodrászok segítségével. Itt azonban nem ért véget a történet, a verseny honlapján ugyanis egy közönségszavazáson dönthetnek a legjobb átalakulókról.

Stílusviadalon az is kiderül, ki tud legügyesebben felöltözni a bevásárlóközpont üzleteinek kínálatából. A versenyzőket Frank Patrícia stylist, valamint fodrász és sminkes segíti a minél lenyűgözőbb átalakulás, a személyiségüknek megfelelő harmonikus megjelenés kialakításában.

A versenyzőkről az átalakulás előtt és után fotósorozat készül, a verseny végén pedig a képekre voksolva a Kaposvár Plaza közönsége szavazhatja meg a legjobb „átalakulókat”. A győztesek páros mozijegyet és fejenként 10 000 forintos vásárlási utalványt nyernek.

Frank Patrícia stylist elmondta, célja elégedett, magabiztos embereket látni, és élményt adni. „Van, aki nem is tudja, mennyi és mennyi arca, színe van, ezek megtalálásában szeretnék segítséget nyújtani.” Hozzátette, sok embernek temérdek ruhája áll úgy a szekrényben, hogy nem hordják azokat, nem kevés pénzt elköltve feleslegesen ezzel. „Egy ilyen programmal, mint a Kaposvár Plaza Stílusviadal, energiát, időt és akár pénzt is spórolhatnak meg a résztvevők. A versenyzők öröme az enyém is.”

Mi pedig megmutatjuk, hogy alakult át anya és lánya:

A Stílusviadal további részleteiről a Kaposvár Plaza Facebook oldalán illetve a Stílusviadal weboldalán lehet érdeklődni.

Címkék: stylist, plaza, stílusviadal, reklám