A kifejezetten a kis-, és középvállalkozások számára fejlesztett felhőalapú szolgáltatás csomagok az ügyfelek igényeihez igazíthatóak, ami nem elhanyagolható szempont napjainkban, amikor az üzemméret és a szükséges informatikai háttér akár gyakran változhat is.

A dima szakemberei szerint is jó döntésnek számítanak tárhely kapcsán a felhő megoldások, melyek esetében tulajdonképpen arról van szó, hogy bár a cégek a szolgáltatást saját gépeiken veszik igénybe, de az azokat lehetővé tevő infrastuktúra, valamint a szerverek nem a cég tulajdonában vannak.

Bár kezdetben némi bizalmatlanság volt tapasztalható a felhőalapú szolgáltatásokkal szemben, de mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy a rendelkezésre állás biztonsága, és az előre tervezhető költségek remek választásnak bizonyulnak a kis-, és középvállalkozások részéről. Attól függően alakulnak e szolgáltatások árai, hogy egy szoftver, tárhely, vagy teljes platform biztosított-e az ügyfélnek. Általánosságban azonban a dima.hu szerint is elmondható, hogy a  felhő szolgáltatások előnyei többek között a költséghatékonyság, a rugalmasság, a megbízhatóság és az egyszerűség. Akár idényjellegűen is igénybe vehetőek a szolgáltatások, melyekhez bárhonnan hozzá lehet férni.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy kiknek ajánlott ennek a megoldásnak a választása. A kisebb tőkével rendelkező kis-, és középvállalkozások számára mindenképpen megéri mellette dönteni, hiszen elérhető árakat, és tervezhető kiadásokat jelent a felhő. Emellett azok számára is ideális döntés lehet, akik csak idényszerűen használnák ki a benne rejlő lehetőségeket, de akkor nagy kapacitásra, valamint könnyű kezelhetőségre van szükségük.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy azoknak a kis-, és középvállalkozásoknak is érdemes alaposabban megismerniük a felhőalapú szolgáltatásokat, akik egyébként nem mozognak otthonosan a korszerű informatikai megoldások világában. A KKV-k hiányos ismeretei ugyanis a legtöbbször gátló tényezőként számon tartottak, s ez akár a fejlődés útjába is állhat. A modern technológiákkal és szolgáltatásokkal való megismerkedés, valamint az azok által biztosított költséghatékonyság hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jövőben kedvezőbb áron tudják megoldani a havi tevékenységet.

Az előrejelzések egyébként arról szólnak, hogy az elkövetkező öt évben nagy valószínűséggel. A piac a felhő szolgáltatások irányába fog elmozdulni, s bár hazánk még e téren is némi elmaradásban van a nyugati trendekhez képest, de egyre többen érdeklődnek ezen lehetőségek iránt. Az egyszerű használatbavétel, az elérhető árak, és a biztonság olyan érvek, amelyek mind meggyőzőbbek a kis-, és középvállalkozások számára. A szolgáltatások színvonalának folyamatos emelkedése, valamint a csomagajánlatok számának növekedése egyértelműen keresletet ösztönző jellemzőknek számítanak majd a jövőben.

Címkék: tárol, kkv, adat, felhő, reklám