A polgármester hangsúlyozta: Kaposvár az ország egyik legrendszeretőbb városa és ennek így is kell maradnia, mert ez a kaposváriak érdeke. Ezért továbbra is tilos az illegális szemétlerakás és égetés, a guberálás és azt sem engedik meg, hogy a belvárosban a hajléktalanok a többség nyugalmát megzavarják. Az elmúlt fél évben 96 bejelentés érkezett ezzel kapcsolatban. 

A városban működik hajléktalanszálló, ahol biztonságos környezetben tudnak aludni, enni és tisztálkodni. Kijelöltünk olyan helyet is, hogy aki segíteni akar rajtuk, akár ruhával vagy étellel, az ott ezt meg tudja tenni, de mindezt rendezett keretek és szabályok között - mondta Szita Károly.

A polgármester úgy fogalmazott: Kaposváron az itt élők érdekét szem előtt tartva kell megőrizni a rendet.

Címkék: rádió, interjú, szita károly, politika