A kaposvári kórház oltópontjain az ötvenezredik embernek adták be a vakcinát a hétvégén. A napokban országosan pedig elérjük a részleges újranyitáshoz szükséges 2,5 milliós határt a beoltottak számában. Vagyis a magyarok 24 százaléka kapott már oltást, ami majdnem duplája az uniós átlagnak.

A dömpingszerű oltást nagyban segítették az orosz és kínai vakcinák. Ezek nélkül nagyjából egymillióval kevesebb beoltott ember lenne az országban. A kormánypártok szerint már csak ezért is álságos a baloldal hosszú hónapokon át tartó kampánya, amit a keleti készítmények ellen folytatott. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint minden olyan emberélet a baloldal lelkén szárad, amelyről azért kellett lemondani, mert az illető hallgatott a baloldalra és nem vette fel a neki felajánlott vakcinát.

fotó: MTI/Komka Péter
fotó: MTI/Komka Péter

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára pedig arról beszélt, hogy a baloldali gátlástalanságnak és cinizmusnak nincs határa. Szerinte a Gyurcsány Ferenc vezette szövetség álhíreket gyárt, bizonytalanságot gerjeszt és rágalmaz. Dömötör Csaba nemrég a Parlamentben Tordai Bencének, a Párbeszéd politikusának azt mondta: mindez azt bizonyítja, hogy a baloldal már az országgyűlési választásokra készül.

 

A baloldal nemcsak a vakcinabeszerzés terén kritizálta a kormányt. Nem értettek egyet a korlátozó intézkedések bevezetésével és ütemezésével sem. Perlaki József fideszes kaposvári önkormányzati képviselő szerint a baloldal a „minél rosszabb az országnak, annál jobb lesz nekik" politikát képviseli most.

 

A magyar orvosok, ápolók és mentősök hősies küzdelme mellett pedig a miniszterelnök állt ki nagypénteken. Orbán Viktor mindenkitől azt kérte: ne beszéljen senki a magyar egészségügy összeomlásáról, mert aki így fogalmaz, az ezzel épp az ott dolgozók munkáját és áldozatvállalását értékeli le.

Címkék: óvintézkedés, korlátozás, kampány, oltóanyag, beteg, enyhítés, szigorítás, baloldal, kormány, fertőzött, elhunyt, iskola, vakcina, oltás, járvány, koronavírus, politika