Az októberi önkormányzati választásokat követően - amikor a Kaposváriakért Egyesület négy kompenzációs helyre lett jogosult - Horváth Ákos Ervin és Fejes István lemondtak mandátumukról. Helyük betöltése kapcsán pedig egy hetekig tartó vita kezdődött az ellenzéki pártok között. A szövevényes ügyben (mely az ítélőtábla honlapján elolvasható) volt bejelentés és visszavonás, e-mailben küldött meghatalmazás és annak visszavonása is.

Végül október 28-án az MSZP képviselője nyújtott be a Helyi Választási Bizottsághoz egy olyan - minden jelölő szervezet képviselője által aláírt -  nyilatkozatot, amely szerint a megüresedett helyekre a jobbikos Teveliné Horváth Melindát és a szocialista Pintér Attilát kívánják jelölni.  Ugyanezen a napon Felder Frigyes és Fejes István pedig egy olyan papírt adtak be a bizottsághoz, amelyben úgy nyilatkoznak, hogy olyan személy írt alá a Kaposváriakért Egyesület nevében, akinek erre nem volt joga, tehát az a nyilatkozat sem érvényes, amely Pintért jelöli Felder helyett.

Mivel megegyezni ezután sem tudtak a megadott határidőig, a Helyi Választási Bizottság hozott döntést. A testület úgy határozott, hogy a kompenzációs listán szereplő következő két politikus, vagyis Teveliné és Felder kapja a mandátumot. Pintér Attila ezt követően fordult a bírósághoz. Mint akkor a Kapos Televíziónak elmondta: közös döntés született korábban a mandátumok sorsáról, melyet jogszerűnek tart, s amely döntés arról szólt, hogy a pártok őt delegálják képviselőnek Teveliné mellett.

Az ügyben a Területi Választási Iroda is hasonlóan döntött, Pintér pedig továbbment, de a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a korábbi végzéseket.

A bíróság döntése végleges, így  a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy az MSZP-nek nincs képviselője a közgyűlésben.

Címkék: Lmp, Felder, Kaposváriakért Egyesület, Mszp, mandátum, Jobbik, Momentum, Pintér, képviselő, bíróság, közgyűlés, politika