Az évszázad beruházási programjai zajlik Kaposváron - mondta Szita Károly polgármester a város költségvetésének csütörtöki tárgyalásán. A stabilitást jellemzi, hogy 10 milliárd forintot tart Kaposvár állampapírokban. Az erős gazdaságot támasztja alá az is, hogy a megyeszékhely közel van a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, a gazdálkodó szervezetek munkahelyeket hoznak létre és növekednek a bérek is. Mindezzel párhuzamosan nőnek az adóbevételek is. Újabb területeket vonnak be az iparosításba. Az idei főösszeg 56,3 milliárd forint. Ennek 60 százaléka a beruházások finanszírozására megy el.

- Megerősítettük az iparunkat, a gazdaságunkat, erős város lettünk. Kiegyensúlyozott a gazdálkodásunk, jelentős tartalékkal rendelkezünk annak érdekében, hogy a szükséges fejlesztéseket, beruházásokat és minden egyebet, amire szükség van azt meg tudjuk valósítani. Folyik az évszázad beruházási programja és nulla forint az adósságunk. Ezt azért tartottam fontosnak kihangsúlyozni, mert ez nem minden magyarországi városra jellemző. Azt hiszem nyugodt szívvel állhatunk majd neki a 2020-as év tervezésének - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A közgyűlésen döntöttek a közszolgáltatások díjairól is. Az önkormányzati lakbérek 2,7 százalékkal, a temetések hárommal, a fizetőparkolás néggyel, a buszközlekedés pedig átlagosan 3 százalékkal emelkedik. A helyi adók nem nőnek a magánszemélyeknek. A pénzintézetek azonban az építményadóra 53 forinttal, más vállalkozások pedig a telekadóra 9 forinttal fizetnek többet, mint most.

- Kaposvár közgyűlése minden évben ősszel dönt a különböző közszolgáltatási díjak felülvizsgálatáról. Ahogy eddig is, most is az volt a vezérlő elv, hogy Kaposvár a legélhetőbb megyei jogú város legyen és olyan díjakat határoztunk meg, ami a város polgárainak egy élhető várost biztosít - tette hozzá dr. Csillag Gábor, jegyző.

A képviselő-testület döntött egy cseri park futópálya építésről, a Takáts Gyula tér felújításáról és alapítványi támogatásokról is. A közgyűlésen átvette megbízólevelét az egyik kompenzációs listáról bejutott képviselő és esküt tettek a bizottságok külsős tagjai is.

A közgyűlésről készült percről-percre tudósításunakt ide kattintva érhetik el.

Az ellenzéki pártok visszaéltek a választók bizalmával - így fogalmazott a csütörtöki közgyűlésen napirend előtti felszólalásában a Fidesz frakcióvezetője.

Pintér Rómeó a listás helyek be nem töltését kérte számon az ellenzéki tömörüléstől. Úgy fogalmazott: az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP alkotta kényszerkoalíció, azaz a Kaposváriakért Egyesület eddig sem a bizalom szövetsége volt, de arra senki nem gondolt, hogy másfél hónap alatt sem tudják eldönteni, kié legyen a kompenzációs listán megszerzett negyedik mandátum.

Mint arról mi is beszámoltunk, hete óta tart a vita a pártok között a kérdéses pozícióról, amelyről várhatóan a bíróságnak kell majd döntenie.

Címkék: testület, közgyűlés, képviselő, Kaposvár, politika