Szoboravatással ünnepelték augusztus 20-át a kaposhomokiak. Ady Endre és Széchenyi István fából készült emlékműveit Boa Endre készítette, az új alkotásoknak köszönhetően pedig a község minden utcájában szobrot állítottak már a helyiek a településrész névadójának.

null

Az eseményen Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője mondot ünnepi beszédet, aki hangsúlyozta: Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, aki felismerte a pillanat parancsát és megtalálta azt az utat, ami a magyarság számára nemcsak a megmaradást, hanem a felemelkedést jelentette. A magyarok egymás nyomdokába lépő nemzedékei pedig mindig megtalálták a módját, miként őrizzék, és miként újítsák meg a Szent István-i örökséget.

- Joggal remélhettük, hogy a sok harc és küzdelem után a XXI. században olyan biztonságos világban élhetünk, amelyben nem kell külső fenyegetettséggel számolnunk - mondta a képviselő, aki hozzátette: szinte minden előttünk járó nemzedéket próbára tett a történelem, hogy kész-e megvédeni hazáját. Magyarország ma azért létezhet még, mert az előttünk járó nemzedékek, amikor kellett, akkor megvédték Szent István Magyarországát.

A mi nemzedékünk se kivétel. Mi is választás előtt állunk: Szent István Magyarországa és Soros-terv között. A Soros-terv nem titkolt célja, hogy megváltoztassa Európa lakosságát, identitását, új kevert, muszlimizált Európát hozzon létre, ahol a határok és a nemzetek eltűnnek.

Ha nem teszünk ez ellen semmit, a gyerekeink és az unokáink egy egész más világban élnek majd. Elég megnézni azokat a tőlünk nyugatra lévő országokat és településeket, amelyek naivak és erőtlenek voltak: most a gyerekeik biztonságát féltik, terrortól rettegnek, az idegenek kedvéért saját kultúrájukról mondanak le.

Most is vannak olyanok, akiknek nem okozna gondot egy egészen más kultúrát, identitást, vallást betelepíteni Európába és ide, a magyarok földjére sem. Legyünk büszkék magyarságunkra! Legyünk büszkék, és védjük meg magunkat, s őrizzük meg az utókornak Szent István örökségét, hogy unokáinknak is ünnep legyen augusztus 20-a - mondta Gelencsér Attila.

Címkék: kaposhomok, gelencsér attila, szobor, politika